Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Folytatódik a sztrájk a Lufthansánál

24 budapesti járatból 18-at töröltek csütörtökön a Budapest Airport járatinformációi szerint. A munkabeszüntetés a társaság 3800 járatát érinti világszerte, három nap alatt. A pilóták a bérek és a korkedvezményes nyugdíj ügyében harcolnak a munkáltatóval.

A sztrájk miatt a Düsseldorf, Frankfurt és München, valamint Budapest közötti járatok közlekedésében is fennakadások lesznek. A Budapest Airport járatinformációi szerint 24 csütörtöki budapesti járatból 18-at töröltek, csak a reggeli, a késő délutáni és az esti müncheni járat fog üzemelni, a frankfurti és düsseldorfi gépek közül egyik sem. A három nap alatt a Lufthansa összesen 52 budapesti járatot törölt.

A Germanwings hétfői tájékoztatása szerint 1132 járatukból mintegy 600 száll majd fel a sztrájk időszaka alatt. A diszkont légitársaság csütörtöki, négy budapesti gépe közül csak a 12.40-kor landoló hamburgi közlekedik.

A Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet azért hirdetett sztrájkot, mert konfliktusba került a munkaadóval a fizetések és a korkedvezményes nyugdíjazás feltételeivel kapcsolatban. A cég a földi kiszolgáló személyzettel, a légiutas-kísérőkkel már megállapodott a bérekről. A pilótákkal még nem, akik azt is szeretnék, hogy megmaradjon a korkedvezményes nyugdíj lehetősége számukra, amit a munkájuk okozta stressz indokolna.

A légitársaság becslései szerint az 5400 pilóta részvételével zajló háromnapos sztrájk több tízmillió eurójába kerülhet a cégnek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk