kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Fontos az anyagi gondoktól mentes időskor, de nem teszünk érte

A hazai lakosság kétharmada nem tervez félre tenni a nyugdíjas éveire, pedig 85 százalékának fontos lenne az anyagi gondoktól mentes időskor - derült ki az OTP Öngondoskodási Indexéből.

„A hazai lakosság 85 százaléka gondolja, hogy kiemelkedően vagy nagyon fontos számára az, hogy anyagi gondoktól mentes időskort biztosítson magának. Ennek fényében nem meglepő, hogy az utóbbi egy évben több mint 8 500 új pénztártag csatlakozott hozzánk. Ez számunkra azt mutatja, hogy a lakosság lassan, de biztosan kezd ráébredni, hogy a boldog nyugdíjas évekért nekik is tenniük kell. Ugyanakkor látjuk, hogy a többség még mindig az állami járadékban bízik, illetve sokan vannak azok is, akik nem tudják megmondani miből fognak élni időskorukban. Pedig aki 40 évesen elkezd havi 5 000 forintot félretenni egy nyugdíjpénztári számlára az 2,5 millió forintot halmozhat fel idősebb éveire. Ezzel jelentősen tompíthatja a nyugdíjba vonuláskor tapasztalt bevétel kiesést”- vélekedik Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Az 1000 fő megkérdezésével készült kutatás rámutatott, hogy habár a megkérdezettek mindössze 3 százaléka van meggyőződve arról, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz a tisztes időskori megélhetésre, az aktív kereső lakosság 65 százaléka nem rendelkezik erre a célra félretett megtakarítással, és nem is tervez vele.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk