kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Friss diplomásoknak indított szakmai továbbképzést a Microsoft

Öthónapos gyakorlati képzést indított útjára végzős, két évnél nem régebben végzett diákoknak a Microsoft Magyarország nagyvállalati szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága. Az informatikus, programozó matematikus, tanári és villamosmérnöki diplomával rendelkezők számára elindított START@Microsoft programban a végzettek a konzulensi munkával és a Microsoft technológiával is megismerkedhetnek.

A 14 kiválasztott frissen végzett augusztus 31-ig a Microsoft technológiájával ismerkedik, amellett, hogy felkészítik a résztvevőket a nagyvállalati környezetben zajló munkavégzésre különböző szakmai és személyes kommunikációt fejlesztő kurzussal. A szakmai kurzusok között MCPD és MCSE képzések szerepelnek, melyek elsajátításáról a képzés végén számot kell adniuk a résztvevőknek, az öt hónap során a Microsoft a Start program hat MCP vizsga letételére ad lehetőséget.
A második, gyakorlati fázisban a kiválasztott frissdiplomások a Microsoft kiemelt ügyfeleinél zajló projektekben kapnak részfeladatokat. A programban legjobban szereplőknek a Microsoft vagy valamelyik partnercége munkát ajánl.

Ferencz Gyula a Microsoft Magyarország Nagyvállalati Szolgáltatásokkal Foglalkozó Üzletágának a vezetője elmondta, hogy a munkaerőpiacon egyre inkább elvárt "soft skillek" és a specifikus technológiák mélyebb ismerete hiányzik a magas színvonalú elméleti oktatás mellől, az egyetemeken ezt nem tudják elsajátítani a diákok. Ferencz Gyula hozzátette, hogy a Microsoft is ilyen szakmai tudással bíró végzetteket keres, de sajnos hiányt tapasztal ezen a téren. A Microsoft ezért indította útjára a Strat programot.

A 70 millió forint költségvetésű start programra 118 jelentkező volt.

edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk