kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Fülöp és Zombor a két új ombudsmanjelölt

Az államfő ügyvédeket jelölt adatvédelmi biztosnak és a jövő nemzedékek ombudsmanjának. Az adatvédelmi biztosnak jelölt Zombor Ferenc eddig is a biztosi hivatalban dolgozott, a zöldombudsmani poszt várományosa, Fülöp Sándor pedig korábban a környezetvédelmi törvény kidolgozásában is részt vett.

Sólyom László köztársasági elnök szerdán bejelentette: Fülöp Sándor jogászt, ügyvédet jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, Zombor Ferenc ügyvédet pedig adatvédelmi biztosnak.

Fülöp Sándor eddig az EMLA Környezeti Managament és Jog Egyesületében folytatott tevékenységével szerzett nevet magának. A Montrealban született ügyvédnek pszichológusi végzettsége is van. 1994-től a Környezeti Management és Jog Egyesület vezetője.

Zombor Ferenc ügyvéd 1993 és 1995 között az Alkotmánybíróság személyi titkára volt. 1996 és 2007 között már dolgozott az Országgyűlési Biztosok Hivatalában, az adatvédelmi bztos irodáján. 1998 és 2000 között az adatvédelmi főosztályvezető helyettese, ezt követően az adatvédelmi, majd a nemzetközi főosztályt vezette. Jogelméletet és jogszociológiát oktatott a Miskolci, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Munkájáért 2000-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

Sólyom László az új jelöltek kapcsán úgy fogalmazott: a két ombudsmanjelöltet mind szakmailag, mind emberileg alkalmasnak tartja a poszt betöltésére.

A pártok még mérlegelnek

A parlamenti pártok frakciói hamarosan kialakítják álláspontjukat a köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeiről, de még kérdéses, hogy a február 11-i első parlamenti ülésen dönt-e az Országgyűlés a kérdésben. Erről a pártok képviselői nyilatkoztak szerdán újságíróknak.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője újságíróknak azt mondta, az MSZP-frakcióban kellő nyitottsággal fogják mérlegelni Sólyom László személyi javaslatait az adatvédelmi és a jövő nemzedékek ombudsmani posztjára. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a Fidesz-frakció a parlamenti ülést megelőző frakcióülésen, legkésőbb február 11-én alakítja ki álláspontját.

Nem ismeretlenek

Zombor Ferenc gyakorlati és emberi szempontból is kifogástalan jelölt – jelentette ki az államfő.

Fülöp Sándorról Sólyom László azt mondta, jártas a környezetvédelmi jogvitákban. Nemcsak gyakorlati, de elméleti téren is megfelel a feltételeknek – tette hozzá. A köztársasági elnök kitért arra, hogy Fülöp Sándor részt vett a környezetvédelmi törvény kidolgozásában, emellett tevékeny szerepe volt a határokon átterjedő hatásokról szóló Espooi egyezmény ratifikációjának jogi előkészítésében. Jelenleg egyébként ügyvédként praktizál, polgári peres és adatvédelmi ügyeket visz.

Hiányposztok

A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Pettkó András (MDF), Kóka János (SZDSZ) és Rubovszky György (KDNP) képviselte a Sándor-palotában.

Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.

Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja – az Országgyűlés döntése alapján – július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek