kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Gazdahitellel emelné fel a termelőket az agrártárca

A Széchenyi-kártyához hasonló, úgynevezett gazdahitellel, illetve gazdakártyával igyekszik a mezőgazdaságban dolgozó egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, illetve vállalkozásoknak lehetőséget adni a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium - közli az Info Rádió.

Gráf József agrárminiszter szerint a gazdahitel keresett termék lesz, az agrárvállalkozásoknak ugyanis eddig nem volt lehetőségük hasonlóra.

A hitel a takarékszövetkezeteknél, illetve a Takarékbankánál igényelhető (1 millió forinttól legfeljebb 15 millió forintig), és az ígéretek szerint tíz nap alatt elbírálják a kérelmeket. A teljes hiteldíjmutató 11,52 százalék lesz, a futamidő pedig 181 naptól akár másfél évig is eltarthat.

A hitel szabad felhasználású és rulírozó jellegű. A hiteligényléskor be kell mutatni a vállalkozás alapadatait tartalmazó okmányokat, illetve az utolsó évi adóbevallást és mérleget, hogy ezek alapján dönthessenek a folyósításról. A termék hivatalos indítása szeptember 17-én lesz - közli az Info Rádió.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk