kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Generációs szakadék a 13. havi nyugdíj ügyében

Sajtóhírek szerint a kormány újra bevezetne egy 13. havi nyugdíjszerű ellátást. A Policy Agenda szerint a többség támogatja a 13. havi nyugdíj bevezetését, a fiatalok kevésbé.

A válaszadók 68 százaléka hallott arról, hogy újsághírek szerint a kormány a 13. havi nyugdíj vagy ahhoz hasonló egyösszegű ellátás bevezetését tervezi. Ez különösen annak fényében magas arány, hogy miután érdemben nem reagált a kormány a hírekre, viszonylag rövid ideig volt a médiában a vezető hírek között ez az ügy - írja a Policy Agenda.

A felnőttek 59 százaléka szerint a kormány a választásokig bevezeti ezt az ellátást. Csak 30 százalék mondta azt, hogy nem, mivel a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé. 11 százalék nem tudott vagy akart állást foglalni. 44 százalék úgy vélte, a kabinet akkor is vállalja a kiadást, ha az ország gazdasági helyzete ezt nem teszi lehetővé. Egy ilyen kérdésben általában az érintettek a legelfogultabbak, de ebben az esetben éppen a fordítottja tapasztalható. A középkorúak (főképpen 40-49 év közöttiek) hiszik leginkább, hogy lesz egy egyszeri nyugdíj-kiegészítés, a legkevésbé (35 százalék) a 70 év felettiek.

A 13. havi nyugdíj vagy ahhoz hasonló egyösszegű ellátás bevezetését a lakosság 54 százaléka támogatná, 13 százalék még akkor is, ha ezt az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé. 41 százalék azzal érvelt, hogy csökkent a nyugdíjak értéke, ezért kell kompenzálni. Az összes válaszadó 20 százaléka elutasítja a plusz nyugdíjkiadást. Szerintük, ha van többletforrás, akkor azt a gazdaság élénkítésére kell fordítani, nem a jóléti kiadásokra. A válaszadók 17 százaléka gondolja azt, hogy ha van pluszpénze az országnak, akkor azt minden társadalmi csoport között meg kell osztani, további 9 százalék szerint nem a nyugdíjasoknak kell adni, mert a nyugdíjak értékét őrizze meg a kormány az évenkénti emelésekkel.

A Policy Agenda az elosztható többletjövedelem kérdését megnézte a válaszadók életkora alapján. Ebben az esetben érezhető egy úgynevezett generációs konfliktus. A 60 év felettiek körében 64 százalékos támogatottsága van a nyugdíj-kiegészítésnek, míg 30 év alatt már kisebbségben vannak azok, akik szeretnének egy ilyen lépést. A 30-60 év közöttiek 52 százaléka egyetértene azzal, ha a kormány bevezetné az extra juttatást.

Akik elutasítanának egy ilyen lépést, azok között a 30 év alattiak és a nyugdíj előtt állók (50-59 évesek) 22-23 százaléka inkább azt tartaná igazságosnak, ha mindenki részesülne a plusz pénzből. Szinte minden korosztálynak a negyede azt gondolja, hogy inkább a gazdasági növekedésre kellene áldozni több pénzt, és nem egy ilyen kiadásra. A nyugdíjas korúak esetében minden ötödik ember inkább a jövőbe fektetné az ország többletpénzét, és nem a napi gondokat orvosolná.

A kutatás azt mutatja, hogy a társadalom többsége szeretné, ha a kormány valóban bevezetné a 13. havi nyugdíjat, vagy azzal hasonló ellátást. De azzal politikai értelemben számolnia kell a kormánypártoknak, hogy ez a fiatal szavazók körében inkább elutasítással találkozik, valamint a nyugdíj előtt állók számára sem feltétlenül bír átütő üzenettel - írja a Policy Agenda.

Mint korábban megírtuk, Holtzer Péter nyugdíjszakértő szerint a valódi 13. havi nyugdíj nagyjából 200 milliárd forint körüli mértékű pótlólagos, fedezetlen kiadást jelentene. Ha csak egyszeri "kompenzációról" lenne szó, az a GDP 0,1százaléka, egy szűk Puskás-stadionnyi vagy Fradi és Debrecen stadionkombó léptékű tétel, vagy a négyes metró 6-7 százaléka.

Az LMP korábban felelőtlennek nevezte a 13. havi nyugdíj ötletét, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke pedig poltikai szélhámosságnak minősítette azt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk