Megjelent: 21 éve

Gyárbezárások - már a Dunántúl sem biztonságos

A fejlettebb régiókhoz tartozó Szentgotthárdon és Székesfehérváron is gyárakat zárnak be. Osztrák kutatók szerint romlik Magyarország versenyképessége.

Gyárbezárások – már a Dunántúl sem biztonságos 2003. szeptember 2. " class="kapcsszoveg">Szegő Iván Miklós A fejlettebb régiókhoz tartozó Szentgotthárdon és Székesfehérváron is gyárakat zárnak be. Osztrák kutatók szerint romlik Magyarország versenyképessége. hirdetés A magyar munkások saját bőrükön érezhetik a megemelkedett bérek negatív hatásait. Néha ez igen drasztikus formában jelentkezik: hétfőn például Szentgotthárdon nem tudták elkezdeni a munkát a GFP Mezőgépgyár dolgozói, ugyanis amíg nyári leállás idején szabadságukat töltötték, a tulajdonos leszereltette a gépeket az üzemben. Szomorú vég a fűkaszagyárbanA GFP Mezőgépgyár elődje, a német tulajdonú Vogel und Noot Kft. 1999-ben kezdte meg működését a Szentgotthárdi Ipari Parkban egy 10 ezer négyzetméteres bérelt csarnokban. Mezőgazdasági gépeket, fűkaszákat, rendsodrókat gyártottak, melyeket az EU piacain értékesítettek. Az elmúlt hónapokban az MTI értesülése szerint kétszer is tulajdonosváltás történt a gyárban, a Vogel und Noot Kft.-től három hónapja vásárolta meg az osztrák tulajdonban lévő GFP Mezőgépgyár Kft. az üzemet. Az új tulajdonos azonban a dolgozók szerint másfél hete eladta a gyárat. Egy nevének elhallgatását kérő dolgozó az MTI-nek azt mondta: a gépeket azért szerelik le, mert a GFP Kft.-nek jelentős belföldi és külföldi tartozásai vannak. Gyárbezárás Szentgotthárdon A gyárban hétfőn délután munkásgyűlést tartottak, ahol arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy Lettországba telepítik át a termelést. A gyár egyik dolgozója az MTI tudósítójának a gyár kapujában elmondta: a kft. vezetői egyelőre csak arról biztosították a dolgozókat, hogy a szeptember 10-én esedékes fizetésüket megkapják. A FigyelőNet információi szerint kedden újabb tárgyalásra került sor, amelyen a munkások képviselőin kívül a szentgotthárdi önkormányzat által felkért ügyvéd is részt vett, ám az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Így például továbbra is bizonytalan, hogy másfél vagy három hónapos végkielégítést kaphatnak-e a munkások. A tulajdonos eljárásának törvényszerűségére jellemző, hogy a Vas Megyei Munkaügyi Központot eddig értesítette senki sem arról, hogy a 150 dolgozót foglalkoztató szentgotthárdi székhelyű cég létszámleépítéseket tervez, vagy be kívánná zárni a gyárat – közölte Éder Géza, a munkaügyi központ vezetője az MTI-vel. Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere pedig a FigyelőNetnek nyilatkozva tartotta felháborítónak és hallatlannak, hogy az önkormányzatot és a munkásokat sem tájékoztatta a tulajdonos. Az önkormányzat megpróbált ajánlatot tenni a gyár üzemeltetőjének, de az nem fogadta el az ipari parkban felépítendő új telephely gondolatát – mondta a polgármester.Olcsóbb már Ausztriában Egy osztrák kutatóintézet jelentése szerint Ausztriában immár olcsóbb a gyártóbázisok működtetése, mint Magyarországon. A magyarországi termelés költségeit elsősorban a reálbérek hatalmas arányú növekedése emeli – írja a Világgazdaság, a nemzetközi munkaügyi szervezet, az ILO és az osztrák kutatóintézet, az IHS tanulmányaira hivatkozva. Az IHS felmérése szerint Magyarországon ma már magasabb a darabbérköltség, mint Ausztriában. Az egy előállított termékegységre eső bérköltség terén az osztrák ipar az elmúlt években sokat javított versenyképességén, míg a magyarországi reálbérek jelentős emelkedése miatt hazánk pozíciója e téren számottevően romlott. A Világgazdaság szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány 2004-től lehetővé tenné az elhatárolt veszteségek korlátlan idejű leírását és a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek könnyítését. Ezzel a kabinet a környező országok gyakorlatát is figyelembe véve szeretné javítani versenyképességünket. Összecsuklik  az Ikarusbus, Széles vevő lenne Székesfehérvárról sem érkeznek sokkal jobb hírek. Ott éppen hétfőn állapodtak meg 187 ember elbocsátásáról az Ikarusbusnál. A gyár dolgozó kedden kapják kézhez az erről szóló előzetes értesítést. Az érdekvédők szerint az általuk javasoltnál kevesebb kedvezménnyel ugyan, de korrekt megállapodást írtak alá hétfőn a cég menedzsmentjével – közölte Vass István, a Vasas szakszervezet helyi vezetője. Vass a Népszabadságnak elmondta: legfrissebb információk szerint a cég vezetése be akarja zárni, majd értékesíteni szeretné a székesfehérvári gyárat. Az Ikarusbus egyedi buszgyárában folytatódik ugyan a termelés, de onnan is elbocsátnak 33 munkást – írja az országos napilap. Széles Gábor nagyvállalkozó, az Ikarus Rt. elnöke az MTI-nek megerősítette: fenntartja vételi szándékát a székesfehérvári gyárra, ahol folytatni akarja a buszgyártást. Hozzátette: tájékozódott a piaci helyzetről, s biztos benne, hogy lesz vevő az Ikarus buszokra. Széles abban bízik, hogy a gyár megvásárlásáról két héten belül sikerül megállapodni az Ikarusbus Rt. menedzsmentjével. A Széles-féle Ikarus és az áttételesen a FIAT tulajdonában lévő Irisbus között egyébként a FigyelőNet információi szerint újrakezdődtek az egyszer már elindult tárgyalások a gyár átvételéről. Egyelőre azonban nem kötötték meg az üzletet. Ajkán is bezár egy cipőgyárElbocsátják az ajkai Shoe Makers Cipőipari Kft. 175 dolgozóját október 15-től; a zömmel női dolgozókat foglalkoztató üzemet teljesen felszámolják és Romániába (Nagyváradra) telepítik át a berendezéseket - közölte Bettin Florindo, a 100 százalékos olasz tulajdonban lévő üzem termelési igazgatója, végelszámoló biztos.Kedvezmények – elbocsátás után A hétfői székesfehérvári megállapodás értelmében egyébként az Ikarusbus Rt. támogatja annak a tíz dolgozónak a korengedményes nyugdíjba vonulását, akik az elbocsátási procedúra idején töltik be 57. életévüket. Arra is ígéretet tett a cégvezetés, hogy egyedi elbírálás alapján döntenek négy, az 57. életévét az idén betöltő munkavállaló korengedményes nyugdíjazása ügyében – írja az MTI-Eco. A végkielégítéseknél a társaság menedzsmentje a kollektív szerződést veszi figyelembe, s a cégnél eltöltött munkaidő alapján 7-től 9 hónapig terjedő összeget fizet ki az elbocsátottaknak. Az érdekvédőknek sikerült kiharcolniuk, hogy a nappali tagozaton tanuló diákok szülei egységesen 10 ezer forint beiskolázási segélyben részesüljenek. Továbbá megállapodásban rögzítették, hogy azok, akiknek vállalati lakáskölcsönük van, továbbra is részletekben törleszthessék azt, valamint az érintetteknek ne kelljen visszafizetniük a cég által finanszírozott tandíjat, illetve a nyelvórák díját.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek