Megjelent: 17 éve

György István az update Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója

György Istvánt (54) nevezték ki a bécsi központú update software AG budapesti leányvállalata, az update software Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatójává.

A villamosmérnök, valamint az adat- és távközlési szakmérnöki, illetve gazdasági mérnöki diplomával rendelkező szakember feladata az update software Magyarország Kft. hazai piacrészesedésének növelése, a szakértői partnerhálózat kialakítása és a regionális terjeszkedés elősegítése.

György István pályáját 1976-ban a Telefongyárban kezdte fejlesztő mérnökként, majd az Országos Meteorológiai Szolgálatnál digitális képfeldolgozással foglalkozott. Kisebb pályamódosítással 1985 óta dolgozik az informatikai piacon. A több mint 20 éves informatikai piaci tapasztalatokkal rendelkező szakember a 80-as évek végétől sikeresen vett rész a Systrend Kft. létrehozásában, majd 1993-ban a régió egyik első Compaq disztribúciójának megalakításában és a viszonteladói hálózat kiépítésében vett részt a Számalkban. György István az update software Magyarország-hoz történő belépése előtt csaknem 10 évig a Duna Elektronikánál dolgozott kereskedelmi igazgatóként, ahol feladata volt a vállalatszervezés és a nagyvállalati ügyfélkör kezelése
"Számomra az egyik legvonzóbb kihívás egy vállalat működésének felépítése, partner hálózatának kialakítása, és piaci részesedésének növelése, ezért nagyon örülök annak, hogy több mint 10 év után hasonló feladatot kaptam. Véleményem szerint a hazai CRM piac jelentős növekedés előtt áll, amelyhez az update kiváló minőségű terméket, magas szintű szaktudást és támogatást kínál." - mondta György István.

György István angolul és oroszul folyékonyan beszél, szabadidejét legszívesebben családja körében tölti; rendszeresen teniszezik, hobbija az utazás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek