kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Gyors ütemben nő a külföldre települő szlovák vállalatok száma

Gyors ütemben emelkedett a cégközpontjukat külföldön bejegyeztető szlovák vállalatok száma 2012 első félévében - derül ki a cseh tőkeinformációs ügynökség (CEKIA) legfrissebb kimutatásából.

Az elsősorban cseh és szlovák vállalatokra vonatkozó kimutatások és értékelések összeállításával foglalkozó ügynökség aktuális adatai szerint az idén az első félévben 7,1 százalékkal 3.208-ra nőtt azon szlovák vállalatok száma, amelyeket valamely adóparadicsomnak tartott országban jegyeztetett be tulajdonosuk. Az adóparadicsomokban székelő cégek számának első féléves növekedése azért is jelentős, mert az újonnan kitelepedett vállalatok száma az első félévben csak közel 15 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly az egész év során (250 cég).

Szlovákiában jelenleg közel 191 ezer vállalat működik, az adóparadicsomoknak tartott országokban bejegyzett vállalatok ennek 1,62 százalékát teszik ki. Az adóparadicsomokban bejegyzett szlovák vállalatok közül a legtöbb (684) az USA-ban, Cipruson (672) illetve Luxemburgban (360) székel. 2012 első hat hónapja során a legtöbb szlovák offshore céget Cipruson (72 új vállalat) és a Seychelle-szigeteken (72 új vállalat) jegyezték be. A Seychelle-szigeteken nőtt a legnagyobb mértékben a bejegyzett szlovák cégek száma, a tavaly év végihez képest 111 százalékkal.

"Úgy tűnik, a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet erősen ösztönző hatást gyakorol a szlovák vállalkozókra, hogy cégeiket adóparadicsomokba költöztessék" - értékelte a kimutatás adatait Petra Stepánová, a CEKIA elemzője.

Az adóparadicsomok mellett folyamatosan nő azoknak a Szlovákiában működő vállalatoknak a száma is, amelyeket Magyarországon jegyeznek be. A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap közlése szerint jelenleg 9.895 Szlovákiában működő cég székhelye van Magyarországon, számuk az idei év első hat hónapjában 680-nal nőtt, ami megközelítőleg 7 százalékos bővülés.

A lap a jelenség lehetséges okait keresve arra mutat rá, hogy bár Magyarországon az adó- és járulékterhek a legmagasabbnak számítanak a régióban, a visegrádi négyek közül azonban itt a legjobbak a kis- és középvállalatok számára kínált adókörülmények.

Hasonló okokat lát a szlovák cégek Magyarországra költözésének hátterében Robert Kicina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) elnöke is, aki az MTI-nek azt mondta: a szlovák kormány adó- és járulékterheket emelő intézkedéseinek hatására számolni lehet azzal, hogy mind több szlovák cég érdeklődik majd a külföldre költözés iránt. Hozzátette: a viszonylag magas tranzakciós költségek miatt nem számít tömeges elvándorlásra. Úgy véli, a szlovák vállalatok Magyarországra települése az első körben főként a magyar nyelvet beszélő szlovákiai vállalkozók esetében jelenik majd meg, illetve várhatóan a visszaköltözés mellett döntenek a korábban - az ellentétes trendek miatt - idetelepült magyarországi vállalatok is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk