kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Gyorsan fogynak a Deutsche Telekomnál az alkalmazottak

A tervezettnél gyorsabban zajlik a leépítés a Deutsche Telekomnál - mondta a német távközlési csoport személyzeti igazgatója a Handelsblattban. Heinz Klinkhammer szerint az idei évre tervezett leépítést túllépik, miután az idősebbek közül május végéig 1880-an éltek a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével.

A cég csak 1600 részmunkaidőssel számolt, s a tervezettnél többen, 1200-an kértek végkielégítést is. Utóbbi mértéke elérheti a 225 ezer eurót. Klinkhammer a lapban utalt arra, hogy új hálózati technológiák alkalmazása miatt a cégnek egyebek mellett kevesebb technikusra lesz szüksége, ezért a létszámleépítést 2008 után is folytatni akarják.

A Magyar Telekom főrészvényesénél 2008-ig 32 ezer fős létszámleépítést terveznek, elsősorban a vezetékes üzletágban dolgozók közül, mert ezen a területen csökken az árbevétel, miközben a mobil üzletág felfelé ível.

Bejöttek az elemzői várakozások

A DT az elemzők várakozásával összhangban 1,08 milliárd euróra növelte adózott eredményét a márciussal végződött idei év első negyedében az egy évvel korábbi 984 millióról. A növekedés elsősorban a mobil üzletágnak, s ezen belül az amerikai piac jelentős bővülésének köszönhető. A vezetékes üzletág viszont ismét gyengébben szerepelt.

Az EBITDA eredmény 5 milliárd euróra emelkedett, elemzők 4,98 milliárdot vártak. Az árbevétel az első három hónapban 3,9 százalékkal 14,8 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 14,29 milliárdról. A mobilcég, a T-Mobile won 1,035 millió új előfizetőre tett szert az Egyesült Államokban az első negyed évben, 379 ezerre Nagy-Britanniában és 284 ezerre Németországban. Globálisan 1,2 százalékkal 87,7 millióra nőtt a mobil ügyfelek száma.

MTI / Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek