Megjelent: 12 éve

Gyulai közmunkások is termelnek a CBA-nak

Közmunkásból rendes munkavállalóvá válhatnak a gyulai mezőgazdasági kft.-nél dolgozó emberek, ha sikeres lesz a CBA-val kialakított együttműködés - írja a Kossuth Rádió műsorában elhangzottak nyomán a hirado.hu.

A CBA áruházlánc felvásárolja a Gyulai Mezőgazdasági-Városfejlesztési Kft. közmunkaprogramban termelt zöldségeit és gyümölcseit. A településen bíznak abban, hogy a mezőgazdasági start program egy-két éven belül saját lábán is megáll és az emberek már nem közmunkában dolgoznak, hanem munkavállalóként vesznek részt a mezőgazdasági termékek előállításában.

Az áruházlánc a munkaprogramban megtermelt burgonyából 30 tonnát vesz át heti szállítással, az első fuvart már csütörtökön útnak indították a cég logisztikai központjába – mondta el Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a megtermelt áru felvásárlásával próbálnak segíteni, Gyula pedig már a harmadik állomás, ahol ilyen együttműködést alakítottak ki.

hirado.hu/Kossuth Rádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk