kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Ha nem tárgyalnak, leállhatnak a vonatok

Érdemi tárgyalásokat követel a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a MÁV vezetésétől a vasútnál kialakult krízishelyzet megoldása érdekében - közölte a szakszervezet.

images

A VSZ közleményében azt írta: amennyiben július 9-ig, a Vasutasnapig a cégvezetés nem reagál követelésükre, országos figyelemfelkeltő akciósorozatot indítanak a vasútnál. Erről a VSZ Kongresszusa döntött szombati ülésén.

A szakszervezet emlékeztet arra, hogy már tavaly pontokba szedték a súlyos problémákat - ide sorolták egyebek között az alacsony béreket, a kritikus létszámhiányt, az áldatlan munkakörülményeket, az indokolatlanul szigorú és rossz vizsgáztatási rendszert, az életpályamodell hiányát -, és kiáltványban követelték a menedzsmenttől az áldatlan állapotok megszüntetését, a szakma becsületének a visszaállítását.

Érdemi változás azóta sem történt, még csak komolynak nevezhető tárgyalás sem kezdődött el a többször jelzett problémákról - mutattak rá.

Meleg János, a VSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV az idei évre kötött bérmegállapodásban foglaltakat sem tartotta be, az ígéretek ellenére nem tárgyalhattak a középtávú megállapodásról, a kollektív szerződés átfogó módosításáról és az életpályamodell kialakításáról. Pedig ez utóbbira éppen most a legkedvezőbb a helyzet, hiszen a vállalatcsoport 39 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évet - jegyezte meg az elnök.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk