kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Ha nincs leépítés a közszférában, nincs béremelés

Nem lát lehetőséget a közszférában dolgozók bérének, valamint a nyugdíjaknak az emelésére Szerbiában a következő mintegy másfél évben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai missziójának vezetője, James Roaf.

images

Az IMF képviselője a NIN című szerb hetilap csütörtökön megjelent számában azzal indokolta kijelentését, hogy nem a tervezett ütemben haladnak a leépítések a közszférában. Megfogalmazása szerint a közszférában többen dolgoznak, mint a magánszférában, és a fizetésük is magasabb. Emellett figyelembe kell venni az ország demográfiai adatait is, vagyis hogy egy dolgozóra egy nyugdíjas jut.

A Nemzetközi Valutaalappal kötött, 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodás feltételei között szerepel a közszférában dolgozók leépítése, de a veszteséges állami vállalatok felszámolása is, valamint a GDP 75 százalékát kitevő államadósság mérséklése.

James Roaf kiemelte, hogy az uniós tagságra törekvő Szerbia gazdasági mutatói 2015-ben javultak, és a vártnál jelentősen jobbak voltak, valamint az infláció is alacsony maradt, ezért kismértékben lehetőség volt a 2014-ben megnyirbált bérek és nyugdíjak emelésére. Ugyanakkor érezhető növekedésre ebben az évben biztosan nem lehet számítani, és ha nem kezd a kormány célzott intézkedésekbe, akkor jövőre sem - mondta.

A legsürgetőbb feladat a közszférában dolgozók számának csökkentése lenne, amely meghaladja a 7,2 milliós ország lakosságának egytizedét, mintegy 750 ezren dolgoznak az állami szférában. A tervek szerint a kormánynak és a kulcsfontosságú minisztériumoknak, például az oktatási és az egészségügyi tárcának mihamarabb meg kell határoznia, hol van munkaerő-felesleg, és mely területeken mutatkozik hiány.

Az április 24-i előre hozott parlamenti választások óta még nem alakult meg az új kormány, és amíg nem áll fel a kabinet, semmilyen vonatkozó lépésre nincs lehetőség.

Az IMF szerbiai missziójának vezetője ugyanakkor kiemelte, hogy a látogatás során várhatóan módosítják a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést is, amely 2,5 százalékos is lehet. A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) májusban a korábban becsült 1,8 százalékról 2,25-2,5 százalékos bővülésre módosította a várt GDP-növekedést. A szerb gazdaság az első negyedévben 3,5 százalékkal bővült.

Az IMF csütörtökön kéthetes látogatásra érkezett Szerbiába, hogy megkezdje a készenléti hitelmegállapodás negyedik felülvizsgálatát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk