Megjelent: 14 éve

Háborognak a minisztériumi tisztviselők

Sem a korábbi kormányok alatt szolgáló, sem az új kabinet apparátusa nem fogadja osztatlan lelekesedéssel azt a törvényjavaslatot, ami felgyorsítaná és lényegesen olcsóbbá tenné a minisztériumi és hivatali személycseréket. A június második felében életbe lépő javaslat alkotmányossági aggályokat is felvet a szakszervezetek szerint, de mire az Ab reagál, addigra a nagytakarítás már rég lezajlott.

Egyelőre meglehetősen zűrzavaros a helyzet az új minisztériumokban személyzeti szempontból, értesüléseink szerint: az új kormánnyal érkező köztisztviselők hétfőn már munkába álltak, de még ott vannak azok is, akik a korábbi kormány(ok) idején ott dolgoztak. Néhányuknak, sok esetben egy-egy teljes irodának már burkoltan felmondtak az újonnan érkezett vezetők, vagyis jelezték, hogy a továbbiakban nem tartanak majd igényt a munkájukra, de a tényleges felmondással még várnak a kormánytisztviselőkről szóló törvény hatályba lépéséig, vagyis körülbelül június közepéig.

Munkát viszont már nem nagyon kapnak a régi apparátus tagjai (azok sem, akikkel még nem közölték mi lesz a sorsuk), állítólag nem is szólnak hozzájuk az újonnan érkezett vagy vezető pozícióba emelt tisztviselők. Így elmondásuk szerint reggel nyolctól délután fél ötig egymással beszélgetnek majd hazamennek.


Indoklás nélkül rúghatják ki a tisztviselőket



A kormányváltás előkészítése során nyilvánvalóvá vált a Fidesz számára, hogy törvénymódosítás nélkül nem lehet gyorsan kormányt alakítani. A változást hozó személyügyi törvényjavaslat végül meg is született és jövő héten várhatóan megszavazza a parlament. Az új törvény egyik legnagyobb visszhangot kiváltó pontja rögzíti, hogy a kormánytisztviselőket indoklás nélkül elbocsáthatják, két hónap felmondási idővel.

A törvényjavaslat célja ezzel a felmondások megindoklásának megspórolása, illetve a felmondási idők lerövidítésével a személycserék felgyorsítása és költségeinek csökkentése. A kevesebb mint öt éve dolgozó köztisztviselők felmondási ideje eddig is két hónap volt, viszont az ötödik munkaév után egy, majd ötévente újabb egy hónappal nőtt. Vagyis az új törvényjavaslat legrégebben dolgozó kormánytisztviselőknek jelenti majd a legnagyobb veszteséget az eddigi szabályokhoz képest, ugyanis ők elesnek az évek során összegyűjtögetett felmondási idejük egy részétől.

A törvényjavaslat egyébként nem kíméli azokat sem, akik már előrehozott nyugdíjban is részesülhetnének, tehát még azok a kormánytisztviselők is számíthatnak a felmondásra, akiknek már csak néhány évük van hátra a nyugdíjig. A javaslat "érdekes" eleme ugyanakkor, hogy az önkormányzatok dolgozóit megkíméli, ugyanis rájuk nem vonatkozik - forrásaink szerint bevallottan azért, hogy a túlnyomó részt fideszes vezetésű helyhatóságoknál "ne idegesítse fel az apparátust" az önkormányzati választások előtt.


A szakszervezetek sem ujjonganak



A változtatás több mint 60 ezer közigazgatási dolgozó jogi helyzetét és státusát érinti. Feltételezhetően az új kormány nem akarja kicserélni az egész állományt (ez gyakorlatilag megoldhatatlan feladatot jelentene), forrásaink szerint az új törvénnyel elsősorban a volt minisztériumi tisztviselők cseréjét és a közigazgatási hivatalok (például a Rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem, vagy éppen a Nemzeti Hírközlési Hatóság) vezetőinek leváltását készíti elő.

Hírszerző
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk