Megjelent: 13 éve

"Hadiállapot" a cégvilágban

Nem enyhül a felszámolási hullám a cégvilágban, júliusban minden idők második legtöbb új eljárását indították meg. A múlt havi csúcsokhoz képest némi lassulást mutatnak ugyan az Opten legfrissebb adatai, a javulás azonban csak viszonylagos.

images

Júliusban is fennmarad a "hadiállapot" a magyar gazdaságban, mert bár mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma elmaradt a júniusban regisztrálttól, ez csak a cégvilág leépülésének sebességét lassítja. "Nem várunk változást sem a felszámolások, sem pedig a végelszámolások növekvő trendjében, legfeljebb a bővülés üteme mutathat kisebb-nagyobb eltérést egy-egy hónapban -– kommentálta a céginformációs szolgáltató legfrissebb adatait Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az elmúlt hónapban 1993 vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást, ez minden idők második legnagyobb adata -– csak az előző havi 2122 új eljárás több ennél. Júniushoz képest így csökkenést regisztrált az Opten, egy évre visszatekintve azonban 16,5 százalékos a növekedés. "Az mutatja igazán a cégvilág zilált állapotát, hogy egy évvel korábban 1711 céget vontak ilyen eljárás alá, ami a harmadik legtöbb az abszolút sorrendben és ehhez képest következett be nem is jelentéktelen mértékű növekedés" -– mondja az Opten igazgatója. Január-júliusban összesen 11 507 cég vált fizetésképtelenné, s ez 9,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban - áll az fn.hu-nak eljuttatott közleményben.

Több a felszámolás, de az új cég is az építőiparban

Az év eddig eltelt részében összesen 13 694 végelszámolási eljárást indítottak, ami 58,1 százalékkal haladja meg a tavaly január-júliusi számot, és már most több, mint amennyit 2010 egészében regisztrált az Opten.

Az elvileg a tulajdonosok által kezdeményezett cégbezárások a felszámolásokéhoz hasonló tendencia mentén alakulnak, azaz a júniusi adatokhoz képest tapasztalható némi csökkenés. Júliusban 1763 vállalkozásnál húzták le a rolót a tulajdonosok, ez 334-gyel több, mint tavaly júliusban, 11,2 százalékkal elmarad azonban az előző hónap adatától. Ugyanez igaz akkor is, ha a cégbezárások növekedési ütemét vizsgálják: a csúcsot jelentő júniusi 82 százalékos emelkedés a hetedik hónapra 23,4 százalékosra szelídült, ami kétségkívül az idei legalacsonyabb adat, lassúnak azonban semmiképpen sem nevezhető.

"A jelenség azért sem örvendetes, mert a végelszámolások idei megugrása mögött a hatóságok következetes fellépése húzódik meg a mérleget le nem adó vállalkozásokkal szemben" -– véli az Opten igazgatója. "Márpedig ennek a munkának nem érhettek végére a hatóságok, mert adataink szerint tavaly legalább 30 ezer vállalkozás nem tette közzé pénzügyi beszámolóját, arról pedig nincs információnk, hogy ezt nagy tömegben pótolták volna a cégek" -– állítja Csorbai Hajnalka.

A cégalapítások terén minden időtávon visszaesést hozott a július, a 3715 új alapítású vállalkozás 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban és 13,7 százalékkal marad el a júniusi számtól. "Azt, hogy a fluktuáció továbbra is magas a vállalkozói világban, az első hét hónapra vetített 6 százalékos emelkedés mutatja" -– kommentálja a csak első ránézésre kedvező(bb)nek tűnő adatokat a stratégiai igazgató.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk