kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Halálos baleset történt a visontai bányaterületen

Halálos baleset történt a Mátrai Erőmű Zrt. visontai bányaterületén vasárnap - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Soltész Bálint közlése szerint a főkapitányság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A heol.hu megyei hírportál információi szerint a balesetben egy 50 év körüli verpeléti férfi vesztette életét. A helyszíni szemlét a Miskolci Bányakapitányság munkatársai végezték, ők folytatják le az eljárásokat is.

A Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, Valaska József az internetes újságnak elmondta, hogy a baleset az M14-es szállítószalagfejnél történt. Az eset körülményeit még vizsgálják, az orvos szakértői vélemény szerdára készül el, a Miskolci Bányakapitányság eljárása várhatóan egy-két hetet vesz igénybe.

Valaska József az MTI kérdésére elmondta, hogy az idén még nem történt baleset a társaságnál, a múlt évben nyolc kisebb esetet regisztráltak. Tavaly az egymillió ledolgozott munkaórára 2,3 kieső munkaóra jutott, ami nemzetközi szinten is igen alacsonynak számít. A legutóbbi halálos kimenetelű baleset 2012-ben történt, akkor a zrt. alvállalkozójának egyik alkalmazottja vesztette életét.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk