kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Halálos betegséggel műtötték az Apple legendás főnökét

Sikeres műtétet hajtottak végre az Apple legendás alapítóján. Steve Jobs, aki az Apple mellett a Pixar animációs-stúdiót is vezeti, hasnyálmirigyéből távolítottak el egy rákos daganatot a hétvégén.

Az orvosi véleményre alapozva közölte Jobs a kórházból írt e-mailben, hogy a műtét sikeres volt, és a teljes felépülésre is van remény. A hírügynökségi beszámolók szerint az igazgató legkorábban szeptemberben térhet vissza a vállalatok élére. Jobs e-mailje szerint, köszönhetően a betegség korai stádiumban való diagnosztizálásának, nem kíván részt venni kemoterápiás vagy rádióaktív kezelésen.

Steve Jobs távollétében Timothy Cook fogja helyettesíteni az Apple élén, aki a vállalatnál az operatív ügymenetért és az értékesítésért felel. Cook úgy vélte, hogy Jobs karizmatikus vezető, aki sokat lendíthet visszatérésével a cégen, ám amíg lábadozik, addig sem fog megállni az élet. A vállalat élén sokéves gyakorlattal rendelkező összeszokott csapat áll, amely képes megfelelően kezelni az ilyen szituációkat.

A most 49 éves Jobs az Apple-t 1976-ban alapította barátjával Steve Wozniak-kal. A cég úttörő szerepet játszott a személyi számítógépek széles körű elterjedésében, köszönhetően az 1984-ben piacra dobott Macintosh gépeknek. A gép versenytársait megelőzve felhasználóbarát grafikus megoldásokkal segítette, hogy informatikai ismeretek nélkül is lehessen rajta dolgozni.

Az IBM piacra lépésével, illetve a konkurencia megoldásait alapul vett Windows operációs rendszer térnyerésével az Apple domináns PC piaci helyzete a kilencvenes évek végén megroppant. Ekkor vált meg az időközben tőzsdére vitt Apple, az impozáns eredmények elmaradásával, a meglehetősen egyedi vezetési stílusáról ismert Jobstól. Az új menedzsment azonban nem tudott a Microsoft operációs rendszereivel felszerelt gépek ellenében reális alternatívát kínálni, így 1997-ben visszatért a vállalat élére Jobs.

A vállalat ugyan a PC piacon marginálissá vált, ám több sikeres termékkel hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt években. Az Apple 2001-ben dobta piacra mp3 lejátszója, az iPod-ot, ennek és a tavaly debütált online zenei áruháza (iTunes) révén az elmúlt időszakban ismét komoly fellendülést realizált a vállalat. Érdekesség, hogy ez utóbbi piacon ismét csak a Microsoft lehet a jövőben az Apple egyik legnagyobb riválisa.

Jobs a kilencvenes években George Lucas-szal alapította az időközben szintén komoly hírnévre szert tett Pixart, amelynek nevéhez olyan animációs filmek kapcsolódnak, mint a Toy Story, a Szörny Rt. vagy a közelmúlt egyik legnagyobb mozisikere a Némó nyomában.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek