Megjelent: 17 éve

Hamis érettségivel bukott le

Azonnali hatállyal bocsátották el azt a pécsi közterület-felügyelőt tegnap, akiről kiderült, hogy hamis érettségivel nyert felvételt a céghez még 1999-ben- írja a Dunántúli Napló

Az eset előzménye, hogy a Dunántúli Napló szerkesztőségébe néhány napja egy érettségi bizonyítvány másolata érkezett egy névtelen levél kíséretében. A mellékelt írás utalt a bizonyítvány hamis eredetére és tulajdonosának felkutatására a közterület-felügyeletet adta meg javaslatként.
Mivel az ügyetlen hamisítványról ordított, hogy fénymásolat a Dunántúli Napló munkatársai felvették a kapcsolatot az okirat "kibocsátója", a budapesti Szily Kálmán Szakközépiskola vezetőjével. A másolat Márkusné Gábor Ildikó igazgatónőhöz kerülve egyenesen haladt tovább a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol az igazgatónő ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A hamis esti tagozaton szerzett érettségit nem volt nehéz leleplezni, hiszen ahhoz hideg-meleg épületburkoló képesítést is társult, és ilyen tagozat illetve képzés sosem volt az iskolában.
A ferencvárosi rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt indított nyomozást, de az ügy a Pécsi Rendőrkapitányság hatáskörébe tartozik, mivel itt használták fel az 1997-ben keltezett bizonyítványt, így Baranya megye székhelyén folytatják tovább a kutakodást.
Dr. Papp Judit, Pécs város címzetes főjegyzője úgy fogalmazott, "szóhoz sem tud jutni". Ő is, ahogy Schranz Richárd, a közterület-felügyelet vezetője is a Dunántúli Naplótól értesült az esetről. A jegyzőasszony elmondta, tegnap délután elbocsátották a tudomásuk szerint három gyermekét egyedül nevelő férfit, akire az egyik legjobb, legmegbízhatóbb, legszorgalmasabb munkatársként tekintettek.
Az érintett úr annyit fűzött hozzá: beismeri, nagyot hibázott.
Forrás: Dunántúli Napló
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek