Megjelent: 8 éve

Hányan nem mentek ma suliba? - helyzetjelentés

Az Indexnek folyamatosan jelzik az olvasók, hol, hány diák ment be az iskolába. Ezek alapján látszik: sok helyen tiltakoznak a kormány oktatáspolitikája ellen.

images

images

"Az én osztályomban 26-ból négyen vannak, máshol 29-ből 12-en" - írta egy pesti tanár.

"20 fős osztályba járok, ma egyedül vagyok bent."- írta Fejér megyéből egy diák.
Egy nyolcadikos osztályban a 15-ből 13-an voltak, de csak a felvételi elbeszélgetés miatt.

Egy budai iskolába mindenki bement.

Egy Győr-Moson-Sopron megyei középiskola tizedikes osztályában 32-ből 20 diák hiányzik.

Egy pesti általános Iskola hetedikes osztálya teljes létszámban hiányzik.

Egy budai általános iskolában csak ügyelet van, tudta meg a portál egy szülőtől, aki másik gyereke révén egy másik budai általános iskoláról is be tudott számolni, ahol viszont sokan voltak.

Egy vidéki középiskola két osztályából is küldött helyzetjelentést egy többgyerekes szülő: az egyik, 29 fő osztályból 4-en vannak; a másiknál a 27-es osztálylétszámból senki sincs ott.
Egy Budapest környéki nagyobb iskola elsős osztályában a 29 fős osztályból csak egy gyermek ment ma.

Több Pest megyei városban vegyes a kép.
Egy budai általános iskolában kirándulást szerveztek a mai napra; egy másikban kockás ingben mennek múzeumlátogatásra.

Egy XXI. kerületi, szintén 25 fős osztályból tízen hiányoznak.
Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város gimnáziumában az egyik osztályban 37-ből hat gyerek ment iskolába.

36-ból 8-an mentek egy 11-es osztályból iskolába Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk