kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Három esélyes Járai helyére?

Amellett, hogy Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója biztos befutónak látszik a Járai Zsigmond távozása következtében tavasszal megüresedő jegybankelnöki posztra, a Magyar Hírlap szerint két esélyes még felbukkant: egyikük Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa, a másik pedig Bodnár Zoltán, az Eximbank Zrt. vezérigazgatója. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tehát vélhetően hármójuk közül választja ki hamarosan azt, aki hat éven át irányítja majd a jegybankot.

A lap emlékezetet arra, hogy egyre sürgetőbb lenne Járai utódjának megnevezése, mivel a nemzetközi pénzvilágban bizonytalanságot okoz, hogy alig egy hónappal Járai mandátumának lejárta előtt még mindig nem tudni semmit a következő elnök személyéről. Ráadásul Szapáry György alelnök megbízatása február 20-án lejár, így az MNB több hétre döntésképtelenné válik, ugyanis a jegybank igazgatósága legkevesebb négy fővel működhet csak.

Az alelnök személyére ugyan tett javaslatot Járai, azonban kinevezéséhez Gyurcsány Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök hozzájárulása is szükséges. A miniszterelnök vélhetően nem fogadja el a Járai által javasolt Gerhard Ferencet. A lap szerint Gyurcsány a posztra felkérte Hardy Ilonát és Csaba Lászlót is, de ők nem vállalták a megbízatást. Valószínű tehát, hogy az alelnök kinevezésére csak a jegybankelnök kinevezése után kerül sor, tehát addig az igazgatóság nem működik - véli a lap. Ilyen helyzetbe még soha nem került az MNB - jegyezte meg ennek kapcsán Missura Gábor, az MNB szóvivője.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek