kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Háromszáz munkahelyet teremt a kaposvári ipari park

Háromszáz munkahelyet remél Kaposvár polgármestere az átadás előtt álló keleti ipari parkban, amelynek kialakítása 68,5 millió forintos európai uniós támogatással összességében 177 millió forintba került.

Szita Károly (Fidesz) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján közölte: két hét múlva elkészül a 16 hektáros terület közművesítése, azt követően legalább hat, Kaposváron gyáregységet, üzemet építeni kívánó cég letelepedésére számítanak.

Az önkormányzat az ipari hűtőgyártással foglalkozó német-spanyol Cabero Kft.-vel meg is kötötte a szerződést - mondta a polgármester. Hozzátette: a társaság 70 munkahelyet teremt úgy, hogy egyetlen kaposvári cégnek sem jelent konkurenciát.

Szita Károly szerint további két vállalkozással előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, amelyek jelenleg arra várnak, hogy az iparfejlesztésre benyújtott pályázatuk támogatást nyerjen.

A kaposváriak számára kiemelt fontosságú ez a fejlesztés, hiszen a hasznosításra váró taszári reptér, illetve az M9-es autóút közelsége miatt számos munkahelyteremtő beruházás indulhat meg a közeljövőben - hangsúlyozta polgármester. Hozzátette: Kaposvár továbbra is elsődleges feladatának tekinti az itt élők biztonságának megteremtését, s ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a városban új munkahelyek szülessenek.

A polgármester közölte: a cél az, hogy a város elérje az Európai Unió foglalkoztatási rátáját, ehhez a következő időszakban 1.800 munkahelyet kell teremteni Kaposváron és környékén.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk