kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Háromszorosa a magyar korrupció mértéke a nyugat-európainak

Két éve változatlan a megvesztegetés és a korrupció mértéke az üzleti világban Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt – derül ki az EY vállalati visszaélésekre vonatkozó legfrissebb, csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett felméréséből.

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég 59 országból összesen 2719 vállalatigazgatót, felügyelőbizottsági tagot, pénzügyi igazgatót, belső ellenőrzési és jogi osztályvezetőt kérdezett meg az adott vállalatnál megmutatkozó korrupcióról. A 2013 november és 2014 február között elvégzett kutatás során Magyarországról 52 cég felső vezetőjét kérdezték – köztük 31 pénzügyi vállalatét –, 44 cég árbevétele 500 millió dollár alatti.

Biró Ferenc, az EY visszaélés-kockázatkezelési üzletágának partnere ismertette: a magyar válaszadók 60 százaléka szerint gyakori a korrupció, két éve ezzel közel azonos, 58 százalék vélekedett így. Kelet-Közép-Európában ez az arány 47 százalékra csökkent a két évvel korábbi 51 százalékról, míg a nyugat-európai piacokon változatlanul csupán 19 százalék szerint gyakori a korrupció. A belső előírások betartása iránt a felső vezetés elkötelezettsége továbbra is kiemelten magas, 86 százalék, de a hazai vállalatok csupán kétharmada rendelkezik etikai kódex-szel, vagy korrupcióellenes szabályzattal – tette hozzá. A felső vezetés elkötelezettségét fontosnak nevezte, mivel ha a cégvezetők nem kötelezik el nyíltan magukat a korrupció ellen, akkor a dolgozók sem követik a szabályokat. Arra a kérdésre, hogy szervezeten belül előfordult-e jelentős csalás az elmúlt két évben, a megkérdezettek 8 százaléka válaszolt igennel Magyarországon, a régióban 10 százalék.

A kutatás szerint a szabályok megszegése 84 százalék szerint jár szankciókkal Magyarországon, korábban 86 százalék vélekedett így. Biró Ferenc komoly problémának nevezte, hogy hiányzik a szankciók következetes alkalmazása, pedig e nélkül nem lehet tartós eredményt elérni, ráadásul a szabálykövetők kedvét is elveszi a normák betartásától. A megkérdezett vállalatok csupán 28 százaléka jelezte, hogy a korrupcióellenes szabályzat megszegői büntetésben részesültek.

Az EY 13. alkalommal elkészített globális visszaélési felmérése a kiberbűnözést is vizsgálta. Ebből kiderült, hogy a magyar vállalatok többsége alulértékeli a kiberbűnözés veszélyeit, 35 százalék tartja ezt a fenyegetést a vállalatára nézve kockázatosnak. Kelet-Közép-Európában ez az arány 45 százalék, míg a nyugat-európai cégek fele vélekedik így. A megkérdezettek szerint a támadások elsősorban munkatársaktól, szerződéses partnerektől, és versenytársaktól érkezhetnek. A hackerek és internetes aktivisták vállalati rendszerekbe való behatolásától a magyar válaszadók csupán 33 százaléka tart, ez az arány a régióban 40 százalék, a nyugat-európai piacokon már 50 százalék – mutat rá a kutatás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk