Megjelent: 18 éve

Hasznos az erdőművelő közmunka

Az idén 1,2 milliárd forintra emelkedik az erdőművelő közmunka-programra fordítható forrás.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, és Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Pilisi Parkerdő Rt. budakeszi erdészetében tájékoztatták a sajtó képviselőit az erdőművelő közmunka-program eredményeiről.

Csizmár Gábor elmondta: a 2004-ben indult erdőművelő közmunka-program első évében mintegy 600 millió forintot használtak fel erre a célra. 2005-ben a program finanszírozásához valamivel több mint 400 millió forinttal járult hozzá az FMM, 300 millió forinttal az ÁPV Rt. és 100 millió forintot az agrártárca adott. Emellett a programban részt vevőknek 20 százalékos önrészt kellett biztosítaniuk. Az idén több forrás áll rendelkezésre, az 1,2 milliárd forintos program finanszírozásához mintegy 500 millió forintot a munkaügyi tárca, 400 millió forintot az ÁPV Rt., 200 millió forintot a programban részt vevő erdészetek, 100 millió forintot pedig az agrártárca biztosít.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy az erdőművelő közmunka-program azért hasznos a vidéken élők számára, mert helyben biztosít a munkanélkülieknek foglalkoztatást. Emellett olyan területen ad munkát, amely a mezőgazdaság fejlesztendő szektorai közé tartozik. Vásárhelyi István, az ÁPV Rt. elnökhelyettese aláhúzta, hogy a nyereséges gazdálkodás nem ellentétes a közmunkások foglalkoztatásával. A szakember szerint ugyanis az állami erdészetek úgy teljesítik a tulajdonosi elvárásokat, hogy amellett még a közmunka-programban is eredményesen vesznek részt.

Csizmár Gábor arról is tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a közmunka-programokra a múlt évben összesen 8 milliárd forint állt rendelkezésre. Ez az összeg mintegy 16 és félezer ember foglalkoztatását tette lehetővé. Az idei évben a közmunka-programokra összesen több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre és ebből az összegből 35-38 ezer munkanélkülit lehet foglalkoztatni.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek