kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Hatalomátvétel a Bosch-tanszéken

A Robert Bosch Mechatronikai Tanszék sikerrel zárja első három évét, júliustól pedig az egyetem átveszi a működtetést. A II. világháború óta az első, teljes mértékben vállalatok által finanszírozott magyarországi tanszéknek a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara adott helyet.

A tanszék létrehozásának gondolata a Bosch konzorcium és a Miskolci Egyetem magas szintű vezetőinek találkozásakor vetődött fel, a Robert Bosch Mechatronikai Tanszék 2005. július 1-jén kezdte meg működését a Miskolci Egyetemen. Szervezetileg a Gépészmérnöki és Informatikai Karhoz tartozik, és a Szerszámgépek Tanszékével alkot tanszékcsoportot. Az együttműködés célja a műszaki és tudományos ismeretek alkalmazása és bővítése a mechatronika kutatásának, oktatásának és széleskörű alkalmazásának területén, illetve a gyakorlatorientált képzés biztosítása, a gyárak mérnökigényének kielégítése. A tanszék és a laboratóriumok létrehozását, berendezését, továbbá hároméves működését nagyobb részben a négy, régióbeli Bosch-gyár, kisebb részben a Német Alapítványi Szövetség támogatta.

A három év után július elsejétől a Miskolci Egyetem veszi át a tanszék működtetését, de a gyárakkal, partnerekkel szoros szakmai együttműködésre továbbra is lehetőség lesz. A tanszék létezésének és mindennapos működésének létalapja a kutatási, fejlesztési munkák végzése elsősorban a mechatronika területén, amelyben a kar más tanszékeinek szakértő kollégái is részt vesznek, és ennek kapcsán szoros szakmai, emberi kapcsolatok alakulnak ki a Bosch gyárakban dolgozó kollégákkal is.

A tanszék tevékenysége a fentieken túl kiterjed Duisburg-Essen Egyetem Mechatronikai Tanszéke vendégprofesszorai előadássorozatainak szervezésére, a hallgatóknak tartott hétvégi, ingyenes tanfolyami képzésekre, a hallgatói gondozásra, a hallgatók és a Bosch-gyárak egymásra találásának segítésére az egyetemen vagy a cégeknél rendezett nyílt napokon, állásbörzéken, gyári szakemberek előadássorozatain, továbbá a nyári szakmai gyakorlatokon, projektfeladatokon és diplomamunkákon keresztül.

A miskolci Bosch-gyárak egyre több lehetőséget kínálnak az eredményes munkát végző hallgatóknak, például Bosch-ösztöndíj, Bosch-díj vagy a Kihívás program formájában.

Edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk