kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Hatezer orvos hagyhatja el a magyar egészségügyet

Egyeztetést sürget a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) a kormánnyal az orvosokat érintő intézkedésekkel kapcsolatban.

Bélteczky János, a szervezet elnöke a Népszavának arról beszélt, hogy az ellátóképességet is veszélyeztető dolgozói hiány fenyeget a magyar egészségügyben. Közölte, tudomásuk szerint 3.000-3.500 rezidens akarja elhagyni a magyar egészségügyet, és további 2.700 gyakorló orvos is komolyan fontolgatja, hogy elmegy.

A MOSZ elnöke úgy fogalmazott, alapvető hibák vannak a mostani rendszerben. Példaként említette, hogy vannak orvosok, akik az ügyeleti díjazás ellenére ingyen, "önkéntes segítőként" kénytelenek dolgozni egy-egy intézménynél.

Bélteczky János szerint ebben a helyzetben nem szerencsés kriminalizálni a paraszolvenciát elfogadó orvosokat. Azt hangoztatta: olyan tiszta viszonyokat, anyagi és morális rendet kell teremteni, amelyben az orvosok nem kényszerülnek jogilag és etikailag is megkérdőjelezhető alkukra.

MTI/Hírszerző
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk