Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Hatmilliárdból őrzi meg a munkahelyeket a kormány

Vissza nem térítendő munkahelymegőrző támogatásra pályázhatnak jövő péntektől hazai vállalatok; a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy - akár rövidített munkaidőben is, de - továbbfoglalkozatják dolgozóikat - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön.

Tukacs István kormánybiztos elmondta: a Megőrzés-programra hatmilliárd forint áll rendelkezésre a Munkaerő-piaci Alapban, és a vállalatok az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz nyújthatnak majd be pályázatot január 23-tól. A főként kis- és közepes vállalkozásokra szabott pályázatokon azok a munkáltatók igényelhetnek majd támogatást, bérkiegészítést, akik kötelezettséget vállalnak a program alatt arra, hogy vagy teljes, vagy rövidített munkaidőben, de továbbfoglalkoztatják meglévő dolgozóikat. A rövidített munkaidős pályázat lehetőséget ad arra, hogy a kieső munkaidőben a munkáltató képzéseket indítson - ebben az esetben a támogatási feltételek még kedvezőbbek is lehetnek. A pályázat feltétele, hogy az adott cég igazolja: a gazdasági válság miatt került nehéz foglalkoztatási helyzetbe, de vannak kilátásai arra, hogy ez a helyzet átmenti - mondta Tukacs István.

Az MTI azon felvetésére, hogy már több hazai cég jelezte, négynapos munkahetet kezd a válságra hivatkozva, Tukacs István azt válaszolta: a rövidített munkaidő bevezetésére ma is vannak jogszerű lehetőségek, de minden esetben meg kell állapodni róla a dolgozóval. Be lehet tehát vezetni a rövidített munkaidőt, ha ezt a dolgozóval kötött megállapodás és a munkajogi előírások megengedik. A szabályok szerint lehetőség van arra, hogy a dolgozónak a teljes bérét fizesse a cég a rövidített munkaidő alatt, de arra is, hogy a munkaidőkeretet átcsoportosítsa egy éven belül, valamint arra is, hogy a rövidebb munkaidőért kevesebb bért fizessen.

A kormány szerdai ülésén a kormánybiztos előterjesztésében tárgyalta meg azt a jelentést, amely a keleti régiócsoport foglalkoztatási és fejlesztési helyzetével foglalkozik. Ezzel kapcsolatban Tukacs István elmondta: megvizsgálták a foglalkoztatási adatokat, a változásukat, az igénybe vett állami és pályázati eszközöket. Hozzátette: ebben a régióban a foglalkoztatás legfőbb gátja a képzetlenség, például a miskolci munkaügyi központ adataiból kiderült, hogy 1500 munkahelyet nem tudnak betölteni e miatt. A térségben alig vannak multinacionális vállalatok, ezért inkább a kis- és közepes vállalkozásokat fenyegeti a gazdasági válság - mondta a kormánybiztos. Hozzátette: a következő kormányülésen a nyugati régióról, majd a központi régióról szóló jelentéseket hallgatja meg a kabinet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk