Megjelent: 20 éve

Hazai és uniós programok a 45 éven felüliek foglalkoztatásának növeléséhez

A Munkaügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a 45 éven felüliek munkaerő-piaci helyzetének javítására. A KSH adatai is azt mutatják, hogy csökkent a munkanélküliségi ráta valamennyi 45 év feletti korcsoport tekintetében, ugyanakkor nőtt a korosztály foglalkoztatási aránya is.

Egy 1996-os miniszteri rendelet tavalyi módosítása a 45 éven felüliek munkaerő-piaci helyzetének javítására biztosít lehetőséget a képzés, a foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatás, valamint a közhasznú foglalkoztatás támogatási feltételeinek megváltoztatásával.

A munkaviszonyban álló munkavállalók képzési támogatásának feltételei módosultak. Abban az esetben, ha a képzésben résztvevő munkavállaló a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévét betöltötte, a munkaadónak a képzési költségekhez nem kell hozzájárulnia.
A foglalkoztatást bővítő bértámogatás feltételei is kedvezően változtak a 45 éven felüliek esetében. Pl. a korábbi 6 hónap helyett már a 3 hónapig tartó munkanélküli állapot esetében odaítélhető a támogatás. Az eddigi, a foglalkoztatott bruttó munkabérére vonatkozó 50-100%-os támogatás helyett a mérték 70-100%-ra változott, míg a támogatás hosszabb időtartamra, maximum két évre állapítható meg.
Közhasznú foglalkoztatás támogatása esetén már nem feltétel az, hogy a statisztikai állományi létszám bővüljön a foglalkoztatással. A 45 évnél idősebb munkanélküli foglalkoztatásakor a támogatás mértéke és időtartama is kedvezően változott:

A foglalkoztatásból eredő közvetlen költségek legfeljebb 90%-a állapítható meg támogatásként (az eddigi 70%-os maximum helyett).

A megállapítható támogatási időtartam a foglalkoztatott munkavállaló életkora alapján változó. A 45. életévét betöltött munkanélküli esetében legfeljebb másfél évre, az 50. életévét betöltött munkanélküli esetében pedig legfeljebb kétévi időtartamra állapítható meg közhasznú támogatás. A magasabb időtartamú támogatásnak mindkét esetben feltétele az, hogy a foglalkoztatásra egészségügyi-szociális, művelődési, közoktatási, környezetvédelmi tevékenység keretében kerüljön sor.
A foglalkoztatottak számának növelése érdekében, a jogszabályi változás kiemelt területe volt az általánostól eltérő foglalkoztatási formák elterjedésének elősegítése. Ennek érdekében lehetőséget biztosítunk a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására a 45 éven felüliek esetében.

Az idei adótörvényekben további kedvezményeket biztosítunk ezen korosztály foglalkoztatásának javítására. A tételes egészségügyi hozzájárulást (EHO) nem kell megfizetniük azoknak a cégeknek, amelyek GYES-ről, GYED-ről visszatérők, valamint az 50 feletti tartós munkanélkülieket foglalkoztatnak.
A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek, így a 45 év felettiek foglalkoztatását komplex módon kezelik a területi munkaerő-piaci programok. Jelentős azon megyei programok száma, amelyek az idősebb korosztály foglalkoztathatóságának javítását segítik elő. (Pl. "Nők a munkaerőpiacon", "Diplomával keresem az utam", "Civil szervezők Nógrád megyében", "Esélyt a nőknek" című programok.)
Az OFA közreműködésével induló programok is kiemelt célcsoportnak tekintik az idősebb korosztályhoz tartozó munkanélküliek foglalkoztatásának elősegítését. (Pl. "Újra Dolgozom", Mezőgazdasági munkavállalók" programja, "A kisvállalkozások fejlődését megerősödését elősegítő kísérleti támogatási programja)

Az idősebb korosztály munkaerő-piaci részvételének fokozása ugyancsak kiemelt prioritást élvez az Európai Szociális Alapból támogatott Humánerőforrás-fejlesztés és az EQUAL programokban is. 2004 és 2006 között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat - az Európai Szociális Alap támogatásával, a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében - központi munkaerő-piaci programot indít, amelynek egyik kiemelt célcsoportja az idősebb munkavállalók rétege. A 45 éven felüliek munkaerő-piaci részvételét munkavégző képességük és szakmai ismereteik megőrzésével, megújításával, valamint megfelelő képzési lehetőségek megteremtésével támogatják.

A 2004. májusában meghirdetésre kerülő EQUAL program keretében támogatható olyan tevékenység, amely az idősebb munkavállalók munkában maradását és újrafoglalkoztatását segíti elő. Ennek során az információs és kommunikációs technológiák használatához kapcsolódó ismeretek és készségek fejlesztését, az új technológiák, eljárások alkalmazásához kapcsolódó képzéseket, az idős emberek egészségi állapotának javítását, ill. a munkavégzésükkel kapcsolatos szolgáltatások biztosítását tervezzük támogatni a kísérleti programot megvalósító szervezeteknél.

A szaktárca idén a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű rétegek foglalkoztatási helyzetének további javítására 1,5 milliárd Ft keretösszegű, pályázat útján megvalósítható programot indított. Ennek egyik kiemelt célcsoportját a 45. év felettiek alkotják. A pályázat keretében 30 megyei elképzelést támogattunk, melyekkel csaknem 3500 hátrányos helyzetű munkanélküli foglalkoztatási lehetőségei bővülnek. Ebből 11 program az idősebb korosztály munkaerő-piaci esélyeinek növelését célozza.
Az idősebb korosztálynak az átlagosnál hosszabb időre van szüksége, hogy megfelelő munkahelyet találjon. Ezért 2003. júliusában bevezettük az álláskeresést ösztönző juttatást, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetbe került munkanélkülieket a munkaügyi rendszerben tudjuk tartani, időt tudjunk biztosítani számukra az új munkahely felkutatásához. Ez a forma a munkanélküli járadék lejártát követően újabb időszakra nyújt anyagi támogatást, valamint biztosítja az együttműködést az álláskereső személy és a munkaügyi központ között. 2004. márciusában összesen 13 450 fő vette igénybe ezt az ellátást, ebből csaknem 6 ezren voltak 45 éven felüliek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek