kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Hazánkban még mindig kiaknázatlan a női munkaerő

A munka és magánélet összeegyeztetése komoly feladatot jelent a szülők számára, és nem kisebbet a vállalatoknak, akik minél hatékonyabb és jobb munkaerőt kívánnak alkalmazni. E probléma feloldására is megoldási lehetőséget kínál a Civil Licit, amelyet idén november 6-án rendeznek meg.

images

Munkakörök, pozíciók, felvételi rendszerek, karriermenedzsment folyamatok, munkavégzési formák, munkaidő-modellek, képzések kialakítása - csak néhány azon intézkedési irányok közül, mellyel a HR-szakterület a leginkább tudna hatni arra, hogy munkavállaló-barát illetve anyabarát legyen a vállalat. Mégis a leggyakrabban alkalmazott vállalati HR-eszközök az úgynevezett "extrák" - mint a speciális juttatások, kedvezmények -, amelyek a problémák valódi megoldását tekintve csak a menedzsment-folyamatok után kellene, hogy következzenek.

Kiemelt vállalati feladat a munka és magánélet összeegyeztetése

A hat év alatti gyereket nevelő nők 35 százaléka, a három gyermekesek 20 százaléka dolgozik, és becslések szerint csak egyharmaduk tér vissza korábbi munkahelyére, több mint 50 százalékuk tartósan inaktív - derül ki az OECD-statisztikákból és a Jól-Lét Alapítvány által készített kutatásból.

Egy 2008-as Gallup kutatás a munka és magánélet összeegyeztetését vizsgálta, amelyben a gyermeknevelés feladataival kapcsolatos foglalkoztatási preferenciákra is kitértek. Az Európai Unió tagállamainak munkavállalói közül 51 százalék válaszolta azt, hogy nehéznek vagy nagyon nehéznek tartja a munka és magánélet összeegyeztetését. Míg a legkevésbé nehéznek Finnországban tartják ezt (20 százalék), addig a legnehezebbnek Magyarországon (77 százalék).

Elsősorban a nők és a gyermeküket egyedül nevelők körében válaszolták magasabb arányban, hogy nehézséget okoz az élet két jelentős területének összehangolása. "Ez a magas arány 2012-re sem sokat változott véleményünk szerint" - mondta el Svéda Dóra, a Jól-Lét Alapítvány ügyvezető-helyettese. Már a kérdéskör kommunikációja sem egyszerű: sok vállalatnál nem igazán beszélnek a gyermekvállalásról, és ilyen környezetben a nők inkább a táppénzt választják a feszélyező munkahelyi légkör helyett. Holott a cégek érdeke azt kívánja, hogy tervezhetően, és minél kevesebb idő után térjenek vissza dolgozni az értékes szaktudással rendelkező édesanyák. Ennek támogatására hoztuk létre Proaktív GYES-menedzsment Programunkat, amely rendszerszinten tekinti át a témakört. Egyszerre támogatja a HR-szakembereket a legjobb gyakorlatok és a pontos jogszabályi háttér ismertetésével, illetve coaching és mediációs technikák révén, és segítő információkkal látja el a kisgyermekes munkavállalókat speciális élethelyzetük minden állomásán" - magyarázta az ügyvezető-helyettes.

A Jól-Lét Alapítvánnyal is együttműködött Magyar Telekom Kismama programjának célja, hogy a vállalat kapcsolatban maradhasson a gyermeküket otthon nevelő munkatársaival, hozzájárulva sikeres visszatérésükhöz a munka világába. Hírlevelekkel, kismama tájékoztatóval segíti a vállalat az otthon lévő szülőket abban, hogy tájékozódni tudjanak a vállalattal kapcsolatos hírekről, a munkavégzéssel kapcsolatos kedvezményekről, juttatásokról. "Külön kismama oldalt is létrehoztunk a gyermeküket otthon nevelő kollegák számára az intraneten, melyről az aktuális információk mellett érhető el otthon is az intranetes belső állások tárháza, továbbá vállalati rendezvényekkel is támogatjuk a folyamatos kapcsolattartást - mondta el Szőcs Gábor, a Magyar Telekom HR-kompetencia specialistája.

Vállalati és civil megoldások összhangja a Civil Liciten

Többek között a kisgyermekes szülők munka világába való visszatérését segítő szolgáltatásra is lehet licitálni 2012. november 6-án a Design Terminálban, az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Civil Liciten. Az aukció célja, hogy együttműködésre sarkallja a non-profit és for-profit szektor képviselőit a társadalmi és környezeti fenntarthatóság égisze alatt.

Olyan szolgáltatások kerülnek kalapács alá, melyek hasznosak egy vállalat számára, mindennapi működésébe beépíthetők, így kerülnek kalapács alá például csapatépítő tréningek, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására irányuló programok, környezetvédelmi projektek, vállalati napok. A felkínált szolgáltatásokra vállalatok döntéshozói licitálnak az aukció szabályai szerint. "Az elmúlt négy év alatt közel kilencven közepes és nagyvállalat kapcsolódott a Civil Licit kezdeményezéshez, és közel negyven sikeres üzlet kötetett civil szervezet és vállalat között" - ismertette Kiss Gyöngyvér a Civil Licit szóvivője.

A Magyar Telekom az eddigi négy liciten összesen nyolc szolgáltatást vásárolt, több mint kétmillió forint értékben. A szolgáltatások révén hét civil szervezettel sikerült partneri együttműködést kialakítani. "Az idén is, mint ahogy eddig minden esetben, előzetesen áttanulmányozzuk a liciten felkínált szolgáltatásokat és konkrét elképzeléssel érkezünk arra vonatkozóan, hogy mit szeretnénk megvásárolni" - ismertette a folyamatot Somorjai Éva, a Magyar Telekom humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.

"Igyekszünk olyan szolgáltatást vásárolni, amely szervesen illeszthető az esélyegyenlőséghez. A vállalatunknál 2010-ben keretbe foglalt és elindított esélyegyenlőségi érzékenyítő programunk a "Próbáltad már..." például a civil licites együttműködésekből nőtte ki magát. Az idén olyan kezdeményezésre szeretnénk licitálni, amely családbarát törekvéseinkhez, a család és munkahely közötti egyensúly megteremtéséhez járulhat hozzá" - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A versenyképesség és a fenntarthatóság összeegyeztethető

A tavalyi év legsikeresebb licitálója, illetve a tavalyi és az idei Civil Licit főtámogatója a Nextent Informatika Zrt. volt, aki összesen négy szolgáltatást vásárolt meg, mely közül kettőt partnereinek ajánlott fel. A Szempont Alapítvány "Professzionális ügyfélszolgálat különleges embereknek" elnevezésű szolgáltatását a Nextent egyik telekommunikációs partnerének ügyfélszolgálatosai körében valósította meg a civil szervezet. "A látássérült emberek megfelelő kiszolgálását a középpontba helyező tréning nem csupán elméleti, de a mindennapi ügyfélszolgálati munkába könnyedén átültethető gyakorlati tudást adott partnerünknek, így a szokásostól eltérő módon talán mi magunk is hozzájárulhattunk partnerünk jövőbeni sikereihez" - mondta el Gátfalvi Tamás, a Nextent Informatika Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A Salva Vita Alapítvány "Színházi önkéntes programján" a cég alkalmazottai vettek részt, ami mindnyájuknak egyedülálló és felejthetetlen élményt nyújtott. A Szadai Meseház Kulturális Alapítvány környezet- és természetvédelmi táborát a Nextent elajándékozta a galgamácsai Fekete István Általános Iskola harminc alsós diákjának, akik június végén vettek részt egy táborozással egybekötött hasznos oktatáson. "Nem kérdés, hogy idén is ott vagyunk a Civil Licit támogatói és licitálói között, hiszen olyan szolgáltatásokra lehet az idei évben is licitálni, melyek hosszú és rövid távon növelhetik egy vállalat versenyképességét és hozzájárulnak a szervezet HR-szemléletének fejlesztéséhez. Mindemellett meggyőződésünk, hogy a civilek által kínált programok mindegyike segít egymás megértésében, elfogadásában,." - értékelt a vezérigazgató-helyettes.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk