kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Helikopterről fújták a könnygázt az elbocsátás ellen tüntető dolgozókra

Helikopterről fújták a könnygázt az autógyárban a tüntetőkre Dél-Koreában. Az összecsapásra a Ssangyong Dél-koreai üzemében került sor. A Szöultól 70 kilométerre fekvő gyárnál négyezer rendőr vette fel a harcot a csövekkel és festékesdobozokkal felfegyverzett tüntetők ellen, írja a Világgazdaság.

Csőd szélére került a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő dél-koreai SsangYong Motor, miután a terepjáró gyártásra szakosodott vállalat vezetése nem tudott megegyezni a szakszervezettel a tervezett elbocsátásokról.

A vezetőség és a szakszervezet képviselői három napos tárgyalással sem jutottak eredményre. A rendőrség a korábbi háromezerről négyezerre emelte a helyszínen lévő kommandósok számát, akik helikopterről szórták a könnygázt a tüntetőkre - jelenti az AFP.

A gyárat május végén több száz dolgozó foglalta el, így tiltakozva a leépítések ellen. A Dél-koreai rendőrség július 20-án elfoglalta az üzem néhány épületét, de nem számolta fel a demonstrációt. A munkások gyúlékony anyagokból, festékesdobozokból építettel barikádot. A menedzsment megszüntette a gyár víz- és elektromos ellátását, a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapások során több tucat tüntető sérült meg, áll a Világgazdaságban.

A társaságnál április közepén ismertették a túléléshez szükséges stratégiai tervet, amely egyebek mellett 2647 dolgozó, azaz a teljes munkaerő állomány 36 százalékának elbocsátását helyezte kilátásba. A cégtől 1670-en önként távoztak, mintegy 600 elbocsátott dolgozó azonban lefoglalta gyárat, ami miatt gyakorlatilag leállt a termelés.

A dél-koreai vállalat részvényeinek 51 százaléka a kínai Shanghai Automotive Industry Corp. (SAIC) tulajdonában van.

MTI/Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk