kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Hétfőtől határozatlan ideig sztrájkolnak az egri kórházban

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek hétfőtől az egri Markhot Ferenc Kórházban - jelentette be az InfoRádióban Hegyaljai Judit, az egri Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) vezetője. A lépésre azután szánták el magukat a dolgozók, hogy az ÁNTSZ a hét elején megadta az engedélyt a HospInvest Zrt.-nek a kórház üzemeltetésére.

A hétfői sztrájk bejelentése mellett az EDDSZ vezetője leszögezte, hogy a sztrájk alatt is magasabb színvonalú lesz az ellátás, mint amit a HospInvest biztosítana. Azt, hogy mennyien csatlakoznak a sztrájkhoz, még nem tudják, mindenesetre figyelembe fogják venni az ÁNTSZ ellátásra vonatkozó minimumfeltételeit, a sürgős eseteket és a fekvőbetegek ellátását nem érinti a megmozdulás - jelentette ki Hegyaljai Judit.

A kórház dolgozói egyébként a megyei bíróság ítéletére várnak, annak a reményében, hogy kimondja: miután érvénytelen volt a HospInvest pályázata, érvénytelen a velük kötött szerződés is. Reméljük, annak semmisségét még a szerződés életbe lépése, november elseje előtt kimondja a bíróság - szögezte le Hegyaljai Judit.

A Heves Megyei Bíróság szeptember közepén helyezte hatályon kívül a megyei önkormányzat azon határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A cég pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

InfoRádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk