kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Hétszázra nőtt a Freudenberg csoport dolgozói száma

A német Freudenberg csoport 4 millió eurós befektetéssel megkétszerezte kecskeméti gyártókapacitását; a kibővített gyáregység pénteki átadóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az autóipari beszállító cég 3,9 milliárd forintból újabb üzemet épít, amelyet a magyar kormány 411 millió forinttal támogat.

A Freudenberg Sealing Technologies Kft. tömítéseket előállító kecskeméti gyárát tíz hónap alatt hatezer négyzetméteresre bővítették. A fejlesztésnek köszönhetően hetvenöt új munkahely jött létre, így már hétszáz munkavállalót foglalkoztat a cég.

Szijjártó Péter elmondta: az új beruházásról született megállapodással további hetvenkilenc új munkahelyet is teremt a cégcsoport Kecskeméten.

Szijjártó Péter kifejtette: néhány éve még egy-egy beruházás előtti megállapodás sikere az adórendszer, az autópályák és a szakképzett munkaerő kérdésén múlt. A befektetők ezt ma már adottságnak tekintik, mára sokkal inkább a biztonság garantálására tevődött a hangsúly. Ma Magyarországnak a legnagyobb versenyképességi előnye - mind az emberek, mind a befektetett tőke tekintetében - a biztonság - jelentette ki.

A most átadott gyáregységről Claus Möhlenkamp, a Freudenberg Sealing Technologies ügyvezetője szerint a Freudenberg csoport számára Magyarország fontos gyártóközpont, különösen az autóipari ügyfelek kiszolgálásának területén. Ebben a szegmensben a közelmúltban több mint 17 százalékos növekedést ért el a vállalat. Ehhez nagy segítséget jelentettek a magyar kormányzat külföldi vállalatok számára nyújtott támogató programjai - tette hozzá.

A vállalat 2015-ben mintegy 2,3 milliárd eurós árbevételt ért el és világszerte több mint 15 ezer főt foglalkoztat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk