Megjelent: 12 éve

Hiába várnak a pénzükre a Malév-pilóták

A mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát. Közülük eddig hatvanan tudtak elhelyezkedni - írja a Népszava.

A pilóták pertársaságot hoztak létre és beadvánnyal fordultak a Munkaügyi Bírósághoz, illetve a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumához a jogszerűtlen felmondások miatt.

A jogszabályok szerint a felmondást követő három munkanapon belül meg kellett volna kapniuk a juttatásaikat, a felmondási időre járó fizetést, valamint a ki nem vett szabadság ellenértékét - mondta a lapnak Demeter Csaba, a Hunalpa Egyesület- Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete alelnöke.

Első fokon mindkét fórumon a munkavállalóknak adtak igazat. Igaz, ha jogerőre emelkednek a döntések, attól még nem lesz pénz. Bár folynak az egyeztetések a felszámoló céggel, az alelnök szerint a Malév vagyonának értékesítéséből nem számíthatnak arra, hogy kifizetik őket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) is tárgyalnának, a bérgarancia alap ugyanis csak egy adott összeg erejéig állt jót a becsődölt Malév kötelezettségeiért.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk