kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Hiányszakmákhoz hozza közelebb a fiatalokat a Helló, meló!

Helló, meló! címmel szeptember 21-én kezdetét veszi a szakmák show-ja. Az M2 műsorán és az ujnemzedek.hu portálon hat héten keresztül nyomon követhető sorozatban ismert énekeseknek, zenészeknek, sportolóknak szurkolhatunk, hogy képesek-e megtanulni egy-egy hétköznapi szakma legnehezebb fogásait - a mikrofont péklapátra, a mezt tűzoltó egyenruhára, vagy épp a színpadot kovácsműhelyre cserélve.

Az Új Nemzedék Plusz projekt keretében idén már a második pályaorientációs sorozat veszi kezdetét az M2 csatornáján, ezúttal Helló, meló! címmel. A júniusban elindult Mi a pálya? sorozathoz hasonlóan a szeptember 21-én startoló Helló, meló! célja is az, hogy közelebb hozza a szakmákat a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz, illetve bemutassa a különböző mesterségek szépségeit.

Az Animal Cannibals párosának műsorvezetésével az új sorozat minden adásában 5 híresség és 5 fiatal próbálja elsajátítani egy-egy foglalkozás minden csínját-bínját, hogy aztán a tanultakat a színpadon is bemutatva mérkőzzenek meg a végső győzelemért. Minden párosnak 24 órája van arra, hogy kitanulja a foglalkozások alapjait – természetesen a szakmák egy-egy képviselőjének segítségével. Hogy kiknek sikerült a legjobban a felkészülés, és kikből lett igazi profi, azt a közönség dönti el a bemutatott produkciók alapján.

A szórakoztatás mellett a showműsorban számos, a fiatalok pályaválasztását segítő információ hangzik el, bemutatva többek között a szakmák megszerzéséhez vezető utat, vagy épp azt, hogy milyen képességek szükségesek az adott területen való sikerességhez. A harminc szakma között olyan, ma már klasszikusan hiányszakmának számító foglalkozások is szerepelnek, mint a bádogos vagy épp a villanyszerelő, de különlegességként az artista vagy épp a kutyakozmetikus mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek a fiatalok. Az egy nap erejéig szakmát váltó harminc híresség között láthatjuk többek között Radics Gigit, Fluor Tomit, Odettet, Fenyő Ivánt vagy épp Szávay Ágit.

Edupress
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk