Megjelent: 13 éve

Hirtelen kirúgták az OFI igazgatóját

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója pénteken még felkérte előadás megtartására Hoffmann Rózsát egy konferencián, szombaton Hoffmann Rózsa kérte fel távozásra a főigazgatót. Csekő Krisztinát áprilisban nevezték ki, helyére Kaposi József, az államtitkár régi kollégája került.

Az fn.hu információi szerint a hirtelen vezetőcserét Csekő Krisztina vizsgálatai előzték meg, amelyeket az intézethez köthető pénzügyi tranzakciók ügyében indított. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyébként néhány napja szintén rendkívüli vizsgálatot indított az OFI-nál. A leváltást,úgy tudjuk, Hoffmann Rózsa szorgalmazta.

Az új megbízott igazgató, Kaposi József korábban főigazgató-helyetteseként dolgozott az OFI-ban, s információink szerint Hoffmann Rózsa köréhez tartozik. Ezt támasztja alá, hogy Kaposi a Hoffmann által korábban vezetett Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógiai Intézeténél adjunktus.

Érdekes, hogy a leváltás előtti napon, Új irányok az oktatásban címmel rendeztek egy OFI-konferenciát, amelyet még Csekő nyitott meg. A megnyitó után pedig felkérte Hoffmann Rózsát, „Új irányok a köz- és felsőoktatásban” című előadásának megtartására.

Az OFI több milliárd forintos uniós programok végrehajtója, nyomon követi az oktatási rendszerben zajló folyamatokat, makroszintű kutatásokat folytat, feladata a köz- és felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás teljes vertikumában és a szakképzésben végbemenő változások elemzése, hazai és nemzetközi összefüggésben való értékelése, és az oktatáspolitikai döntéshozatal támogatása.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk