Megjelent: 11 éve

Hoffmann: Még folytatódik az egyeztetés a szakszervezetekkel

Pedagógus szakszervezetekkel egyeztetett az oktatási államtitkárság október 17-én. Hoffmann Rózsa elmondta, november 9-én folytatják a párbeszédet. Addig arra kérte a szakszervezeteket, hogy a megbeszélt időpontig egyezzenek meg egymás között.

images

Az oktatási államtitkár az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón elmondta, összesen hat szakszervezet volt jelen a megbeszélésen, ahol a közoktatás aktuális kérdéseiről, elsősorban a pedagógus-életpályamodell bevezetésének mikéntjéről esett szó.

Biztosította a szakszervezetek arról, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen elhalasztani a tanárok béremelését. A kormány eltökélt abban, hogy előteremtse az ehhez szükséges pénzt - fogalmazott.

Sok nyitott kérdés maradt még, amit a novemberi találkozón beszélnek majd meg, így például az állami fenntartásba vételt is akkor veszik majd górcső alá. Hoffmann Rózsa arra kérte a szakszervezeteket, hogy a megbeszélt időpontig egyezzenek meg egymás között.

Arra is kitért, nincs tervezett létszámleépítés, nem kell a pedagógusoknak tömeges elbocsátásoktól tartaniuk.
Kiemelte, mind az államtitkárság, mind a szakszervezetek fontosnak tartják, hogy a háttérben zajló egyeztetések ne zavarják meg az iskolai élet nyugalmát.

edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk