kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Hoffmann Rózsa szerint nem lesz pedagógussztrájk

Az oktatási államtitkár szerint nem lépnek sztrájkba a pedagógusok. Hoffmann Rózsa erről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt vasárnap este.

Mint kifejtette: nem hiszi, hogy sor kerülne a sztrájkra, de ha mégis megtörténne, akkor ez azért lenne, mert a szakszervezetek nem állnak el irreális követeléseiktől. Felidézte, hogy az érdekvédők által a miniszterelnöknek küldött levélben első helyen a köznevelési törvény visszavonása szerepelt, illetve hogy annak számos paragrafusát halasszák el. Hasonló elvárásuk a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének elhalasztása. Ezek olyan lehetetlen kérések, amelyeket biztosan nem lehet teljesíteni - szögezte le. Hozzátette: ha ez lenne a sztrájk kiváltó oka, akkor az korántsem az ő kudarca lenne, hanem azt mutatná, hogy vannak az országban "néhányan", akik nem kedvelik őket, és azt szeretnék, ha másként irányítanák az oktatást.

Hoffmann Rózsa személyes tapasztalataira hivatkozva azt mondta: nincs sztrájkkészültség az iskolákban, "hergelik a pedagógusokat", de a legtöbb józan, és pontosan tudja, miről van szó. Megjegyezte: folytatják az egyeztetéseket, az öt szakszervezet között sincs összhang, ezért korai sztrájkról beszélni.

Az oktatási államtitkár kérdésre válaszolva megismételte: nincs szó többletterhekről, ez szándékos félremagyarázása a pedagógus-életpályamodellnek. Azt tették, hogy az egyéb munkákat, a gyerekekkel való foglalkozást, a kirándulások szervezését munkaidőhöz kötötték, heti 32 órához, ez nem többletmunka - fejtette ki.

Pokorni Zoltánnak, az oktatási bizottság fideszes elnökének azon véleményéről, hogy nem tartja jónak valamennyi intézmény állami fenntartásba vételét, azt mondta: ugyanez az MSZP véleménye is. Itt valóban nézetkülönbség van, de a kormány egyértelmű véleménye, és ő ezt képviseli, hogy azt nem lehet megtenni, hogy az állam csak az elszegényedett, lecsupaszított iskolákat vegye át. Ez eldőlt a köznevelési törvényben és az azóta alkotott jogszabályokban - hangsúlyozta. "Pokorni Zoltánnak, az MSZP-nek vagy a szakszervezeteknek a különvéleményét ismerjük, tiszteletben tartjuk, de nem fogadjuk el" - fogalmazott.

Hoffmann Rózsa a jóslás kategóriájába sorolta a szocialista Hiller István azon véleményét, hogy nem lesz több forrás összességében az intézményátvételre, illetve a rendszer fenntartására. Ennek semmi alapja sincs - szögezte le az oktatási államtitkár, aki hangsúlyozta: a források rendelkezésre állnak, és az idő is elegendő lesz.

Az oktatási államtitkár a szakiskolák kerettanterveiben szereplő ismeretanyag mennyiségét firtató kérdésre azt mondta: ezekbe az intézményekbe a legalacsonyabb tudással rendelkezők mennek, s a diákok az óraszámok egyharmadában olyan közismereti órákon vesznek majd részt, amely az általános műveltségüket, az alapvető kompetenciájukat fejleszti.

A felsőoktatást érintő zárolásokra, a keretszámok csökkentésére vonatkozó kérdésre kiemelte: a zárolás ténye igaz, de ez nem pénzkivonás. Ez azt jelenti, ha a helyzet javul, visszakapják ezt a forrást a felsőoktatási intézmények - mondta Hoffmann Rózsa.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk