kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Hogy néz ki a polgári engedetlenség az iskolákban?

Kétoldalú tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a civil közoktatási platform a közoktatás átalakításával kapcsolatban korábban megfogalmazott 12 pontról, a tárgyalási szándék visszaigazolására kéthetes határidőt szabnak - tudatták a szerveződés szóvivői a platform második ülése után.

images

Puskás Aurél szóvivő hangsúlyozta, továbbra is érdekeltek a kormánnyal folytatott nyílt tárgyalásokban, ám a 12 pontban foglaltak nem tűrnek halasztást, azokról még a következő tanév kezdete előtt dönteni kell. Ha a kormány nem reagál a megkeresésükre, akkor készek - a Tanítanék mozgalom által szerda reggelre meghirdetett polgári engedetlenség után - további nyomásgyakorló akciókat szervezni - fűzte hozzá.

A Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra. Azt kérte, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől.

Miklósi László, a platform másik szóvivője közölte, 52 tagszervezetük közül 32 volt jelen az egyeztetésen, amelyen megállapodtak abban, hogy támogatják a Tanítanék mozgalom akcióját. Kiemelte, bíznak abban, hogy nem lesz szükség újabb megmozdulásra, valamint elmondta azt is, nem számítanak retorzióra a polgári engedetlenség miatt.

A tárgyalást sürgősen meg kell kezdeni a többi között azért, mert április elsején kezdődik a tankönyvrendelési időszak az iskolákban, így mielőbb meg kellene teremteni a szabad tankönyvválasztás lehetőségét - fogalmazott.

Ercse Kriszta szóvivő elmondta, tudomásuk szerint eddig mintegy 250 iskola csatlakozott az akcióhoz.

Hozzátette, az ülésen döntöttek arról is, hogy a platform felhatalmazza a stratégiai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportját egy a nyílt oktatáspolitika alkotásáról és a társadalmi egyeztetés módjáról szóló javaslat elkészítésére.

A civil közoktatási platform február 16-án alakult civil és szakmai szervezetek részvételével Budapesten.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk