kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Idén is százezer embernek segít az Erzsébet-program

Idén is legalább százezer ember nyaralását segíti az Erzsébet-program a rendelkezésre álló hárommilliárd forintból - mondta a program szóvivője csütörtökön Salgótarjánban sajtótájékoztatón.

images

Nagy Anna az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programjának nevezte az Erzsébet-programot, és hangsúlyozta: állami támogatás, költségvetési pénz nélkül működik, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételt fordítják szociális célokra.

Tavaly szervezett először táborokat, üdüléseket a programot meghirdető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány olyan családoknak, gyerekeknek, akik az esetek nagy részében ezt nem engedhetnék meg maguknak - mondta a szóvivő, aki más európai országokkal összevetve kiemelkedőnek nevezte, hogy százezer embert - köztük harmincezer gyereket - nyaraltattak.

Idén március 20-ig lehet pályázni szociális üdülésre és április 8-ig táborokra. A szóvivő tájékoztatása szerint szociális üdülésre többek között nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők jelentkezhetnek. Átlagosan ötezer forint önerőt kell befizetniük egy hétre, de a közfoglalkoztatottaknak csak ezer forintot, és ezt a Liga Szakszervezet át is vállalta.

Az általános táborok mellett 42 féle tematikus tábort is szerveznek a gyerekeknek, van média-, sport-, kézműves- vagy néptánctábor, de olyan is, ami kifejezetten lisztérzékenyeknek szól. A díj a család jövedelméhez igazodva egy- vagy kétezer forint, illetve ha az egy főre eső jövedelem meghaladja a minimálbért, vagy nem szeretnének erről nyilatkozni, akkor tízezer forintot kell fizetni az egyhetes programért.

Nagy Anna arról is beszámolt, hogy Nógrád megyéből tavaly háromezer embernek segítettek, kétezren szociális üdülésben, ezren táborozásban vettek részt.

Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a program névadójáról, II. András király lányáról elmondta: Erzsébetet halála után négy évvel IX. Gergely pápa szentté avatta, karitatív élete példát mutat ma is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk