Megjelent: 12 éve

Idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás

206 ezren vesznek részt idén a közfoglalkoztatási programban - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az mr1 Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában. A Belügyminisztérium tisztségviselője felhívta a figyelmet arra, hogy az idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás, és kizárólag hat és nyolc órában dolgozhatnak a résztvevők, akik nettó 47 ezer forintot kereshetnek majd.

A helyettes államtitkár kiemelte azt is, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani, és parlagfű mentesítésre is indul majd egy három hónapos, országos közmunkaprogram.


Egy főállású idősgondozó kell kistelepülésenként



Idén új elemként felkérték az 5000 fő alatti települések önkormányzatait, hogy - a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére - március 31-ig egy embert alkalmazzanak 8 órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt.

Papp Károly kedden beszámolt arról is, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával.

Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta: folyamatban van annak a belügyminisztériumi utasítástervezetnek a kidolgozása, amely lehetővé tenné, hogy a nyugdíjban lévő rendvédelmi állomány tagjai a közfoglalkoztatás szervezésében, irányításában részt vegyenek.


Lesz munka diplomásoknak is



Az államtitkár hozzátette, bővítik a munkalehetőség körét, például előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer munkanélküli, diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk