kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Idén sem emelkedik a fizetésünk

A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között alakul majd - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült hétfőn közzétett előrejelzésében.

A GDP tavalyi várható 6,5 százalékos visszaesése után idén már nem csökken a magyar gazdaság teljesítménye, az ipari termelés már 2009 harmadik negyedévében, a kivitel pedig a második negyedévben emelkedett az előző negyedévhez képest, a GDP esetében ez feltehetőleg a IV. negyedévben következett be - feltételezi legújabb prognózisában a GKI. Az ipari termelés a tavalyi 16 százalékos zuhanás után idén 3,5 százalékkal nő, a beruházásoknál öt százalékos bővülést jelez a GKI.

Az intézet szerint idén a lakossági fogyasztás szintje valószínűleg további egy százalékkal csökken. A bruttó keresetek a munkaerő-piaci túlkínálat következtében - az szja-csökkentésre is tekintettel - várhatóan alig, mindössze 1 százalékkal nőnek, miközben a nettó keresetek a módosuló szja-szabályok következtében 7,5 százalékkal emelkednek, ami a reálkeresetek 3,5-4 százalékos növekedését eredményezi. 2009-2010-ben összesen megközelítőleg egy százalékkal emelkednek a reálkeresetek, ezen belül az üzleti szférában legalább 5 százalékkal nőnek, a költségvetési szektorban pedig közel 10 százalékkal esnek. A reáljövedelmek nagyjából stagnálnak 2010-ben.

A fogyasztói árindex 2009 átlagában 4,2 százalék volt, 2010 első félévben még 4-5 százalék között marad, csak az év közepétől csökken 3 százalék környékére, így az éves átlag 3,5 százalék lesz. Jövőre az infláció elérheti az MNB által kívánt, 3 százalék alatti szintet.

A GKI szerint az MNB monetáris tanácsa a választások előtt feltehetőleg óvatos kamatpolitikát fog folytatni. Amennyiben az államháztartási folyamatok az új kormány alatt is a nemzetközi pénzvilág által elfogadott keretek között maradnak, akkor a második félévében folytatódhat a kamatcsökkentés a jelenlegi 6 százalékról.

Az euró tavalyi átlagos 280,6 forintos árfolyama ebben az évben 265 forintra változik - áll a GKI előrejelzésében. A Kopint-Tárki decemberi előrejelzése ugyancsak stagnáló GDP-t mutatott 2010-re. Némileg optimistább a Pénzügykutató, amely 2010-re már fél százalékos növekedést vár.

A GDP 2010-ben még 0,3 százalékkal csökken az Ecostat gazdaságkutató intézet decemberi prognózisa szerint, ugyanakkor 2009. egészére az Ecostat a többi kutatóintézetnél kisebb, 6,3 százalékos visszaesést vár.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk