Megjelent: 11 éve

Így csökkenthetik irodaköltségeiket a kis- és középvállalkozások

November 19. és 23. között nyílt hetet tart a Regus, ennek során a vállalat lehetővé teszi valamennyi termékének és szolgáltatásának ingyenes, kötelezettségvállalás nélküli kipróbálását. A látogatók megismerkedhetnek újszerű irodai megoldásokkal, és ötleteket kaphatnak vállalkozásuk továbbfejlesztéséhez - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

November 19. és 23. között a Regus megnyitja budapesti irodáinak kapuit az érdeklődők előtt, hogy bepillantást nyújtson a 21. századi munkavégzés világába. A Work Your Way program keretében a látogatók ingyenesen próbálhatják ki az üzleti társalgók, tárgyalók és virtuális irodák nyújtotta kényelmet. A kis- és középvállalkozások képviselői, a távmunkában dolgozók és az egyéni vállalkozók ráadásul hasznos tanácsokat is kaphatnak arra vonatkozóan, hogyan növeljék rugalmasságukat és produktivitásukat.

A Regus irodahelyiségei igen sokoldalúan használhatók. A minden szükséges eszközzel felszerelt üzleti társalgók lehetővé teszik a közös munkát, a tárgyalótermek pedig ideális helyszínt biztosítanak a fontos üzleti találkozók számára. A néhány fős kirendeltségek rugalmas konstrukcióban bérelhetnek irodát, így sem a magas rezsiköltségek, sem a nem megfelelően megválasztott irodaméret nem okozhat gondot. A vállalatok biztosíthatják munkavállalóiknak azt a lehetőséget, hogy otthonukhoz közel eső üzleti központokban dolgozzanak ahelyett, hogy nap mint nap hosszú órákat töltenek ingázással.

"A munka és a technológia világa hihetetlen ütemben változik: ma már dolgozhatunk távmunkában, otthon, vagy esetleg útközben. Azonban ezek közül a lehetőségek közül nem mindegyik felel meg mindenki igényeinek. Az otthoni munkavégzés közben például sok tényező vonhatja el a figyelmünket, vagy esetleg egyedül érezhetjük magunkat. A Regus Work Your Way program kitűnő lehetőséget kínál, hogy a sikerhez vezető út első lépéseként megtalálhassuk a számunkra legmegfelelőbb munkamódszert" - mondta Katerina Manou, a Regus képviselője.

A Work Your Way Week program a Regus budapesti központjaiban, többek közt az EMKE, Bank Center és Óbuda Gate irodaházakban kerül megrendezésre 2012. november 19. és 23. között. Előzetes regisztráció nem szükséges, az irodák, tárgyalók és üzleti társalgók igénybe vételéhez azonban előzetes bejelentkezés ajánlott.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk