Megjelent: 13 éve

"Illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni"

Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára szerint illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú évek óta nem dolgozik. Az ő ügyükben nem vagyok derűlátó - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában.

A teljes nemzetgazdaságban jó esetben három százalékos bővülés várható, a foglalkoztatásban is csak szerény növekedésre lehet számítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László. A közgazdász szerint a reálgazdaságban nagy áttöréseket nem lehet véghezvinni.

Hozzátette: illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú évek óta nem dolgozik. Egy dolog az, hogy értékes emberekről van szó, akik használhatók családi, egyházközségi feladatok elvégzésére. Termelő munkát azonban nem fognak végezni, vagy más területeken értéket előállítani, csak azért, mert Japánban vagy Svédországban ilyen korúak még egyetemre mennek, és új szakmát tanulnak. Ezt az egyetemi tanár naivitásnak gondolja. És - idézte Gazsó Ferencet, a Corvinus Egyetem professzorát - ott van még az általános iskolából kikerülők negyven százaléka, akik funkcionális analfabéták.

Nincs tehát könnyű és gyors megoldás, és ezt figyelembe kell venni, amikor a kormány a makroszámokat tervezi - összegezte végül Csaba László.

InfoRádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk