Megjelent: 9 éve

ILO: éles kritika a kormány szakszervezet-ellenes politikájára

Élesen kritizálta a magyar kormány szakszervezet-ellenes politikáját az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) genfi konferenciáján felszólalásában Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.

Székely Tamás a mintegy 190 csatlakozott tagállam munkaadóit, munkavállalóit és kormányokat tömörítő szervezet éves tanácskozásán beszélt egyebek mellett a magyar munkavállalók egyre rosszabb helyzetéről, a hatalomnak az érdekvédelmi szervezeteket erősen megosztó politikájáról, valamint a drámaian romló munkavédelmi állapotokról.

- Magyarországon az elmúlt években erővel leépítette a kormány az ILO által védett munkaügyi standardokat, s a hatalom minden elkövet, hogy meggyengítse a szakszervezetek erejét - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) soros, 104. kongresszusán a magyar munkavállalók képviseletében felszólaló Székely Tamás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke ezt követően mintegy 190 ország munkaadói és munkavállalói, valamint kormányzati küldötte elé tárta az új munka törvénykönyve kedvezőtlen hatásait, egyebek között azt, hogy az Mt. milyen drámaian szűkítette a kollektív jogokat, drasztikusan korlátozta a szakszervezetek működési feltételeit, valamint a kollektív szerződéskötési lehetőségeket.

Az alelnök a beszédében arra is felhívta a világ figyelmét, hogy magyar kormánynak határozottan célja a szakszervezetek erejének a minimálisra csökkentése, s ezt az érdekvédelmi tömörülések anyagi alapjainak aláásásával, de minden egyéb eszközzel is, hatalmánál fogva el akarja érni. Székely a nemzetközi gyakorlatban példátlannak nevezte a magyar közszféra területén uralkodó állapotokat, miszerint a kormány olyan, kötelező tagságon alapuló, kamara jellegű karokat hozott létre, amelyek az ILO egyezményben biztosított szakszervezeti jogosultságokat is megkapták, s ezzel teljesen megszűnt a valódi érdekegyeztetés.

Az érdekvédő részletesen beszélt az új Polgári Törvénykönyv szakszervezetekre vonatkozó kedvezőtlen hatásáról, s arról, hogy a jogi előírásoknak való megfelelés jelentős forrásokat igényel, s ez meghaladja a kisebb létszámú szakszervezetek erejét. Ez is egy eszköz arra, hogy csökkenjen az érdekvédelmi szervezetek száma, gyengüljön az erő - szögezte le a konferencia résztvevői előtt Székely. A magyar alelnök nyomatékkal felhívta a nemzetközi tanácskozás résztvevőinek a figyelmét az alig néhány hete elfogadott új rendvédelmi törvényre, amely az Európai Unióban példátlan módon azonnal megszüntetett két erős szakszervezetet.

Székely részletezte a sztrájktörvénnyel kapcsolatos kifogásokat is, s kiemelte: Magyarországon ma szinte lehetetlen élni ezzel az alapjoggal, mert a törvényi kötöttségek miatt lehetetlen hatásos munkabeszüntetéssel tiltakozni.

A felszólaló leszögezte: ebben a helyzetben a szakszervezetek egyre kevésbé tudják betölteni hivatásukat, nem képesek megfelelő védelmet és biztonságot nyújtani a tagjaiknak és a dolgozóknak, akik egyre kiszolgáltatottabb körülmények között dolgoznak. Székely felhívta a nemzetközi hallgatóság figyelmét egy tényre: a munkavédelem a magyar kormány mostohagyereke lett, radikálisan csökkentette a munkavédelmi ellenőrzéseket, egész hivatalt szüntetett meg -, s ennek következtében egyre több a munkavégzés alatt bekövetkezett bejelentett baleset, de gyakori az esetek eltitkolása is. Ezen a téren a kis- és középvállalkozások körében drámai a helyzet, ebben a szektorban ugyanis nincs pénz korszerű munkavédelmi felszerelésekre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk