kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Ilyen irodákat bérelnek a cégek hazánkban

Az informatikai cégeknek az extra hűtéssel bíró szerverterem, az állami intézményeknek a külön bejárat, a szolgáltató központoknak pedig az épületen belül kialakított étterem számít egy iroda kiválasztásánál.

Az idei első félévben 118 ezer négyzetméter irodát adtak bérbe a fővárosban, ebből 17 200 négyzetmétert béreltek az informatikai cégek, 14 ezret pedig az állam - közölte a Laurus Irodaházak fejlesztő társaság.

Az informatikai cégek sokszor speciális elvárásokat támasztanak az épület technikai infrastruktúrájával szemben. Például feltétel, hogy legyen mód extra hűtéssel bíró szerverterem létrehozására, vagy legyen elérhető szünetmentes tápegység.

Az állami cégek, szervezetek számára fontos a jó tömegközlekedés, illetve a kormányzati gerinchálózathoz való kapcsolódás lehetősége. Az iroda belső elrendezése jellemzően cellás, szemben a sok bérlő által preferált egyterű megoldással szemben.

Azoknál az állami intézményeknél, amelyek ügyfeleket is kiszolgálnak, elvárás, hogy az ügyfélközpontot az irodáktól függetlenül lehessen megközelíteni.

A bérlők sorában harmadik helyen a szolgáltató központok állnak 13 800 négyzetméterrel. Ezek a társaságok egylégterű irodákat igényelnek és fontos számukra az épületen belüli büfé, valamint étterem is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk