kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Indok a betegség alatti munkára

Az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője szerint a munkáltatók több, jogilag szabályos eszközzel tudják rávenni arra alkalmazottaikat, hogy azok ne menjenek betegszabadságra. Nem tudni, hány ilyen eset fordul elő - értesült az InfoRádió.

images

Nem mindig jutnak el hozzánk a pontos adatok a betegek számáról, hiszen akik rossz állapotban is dolgoznak, nem jelennek meg a statisztikában.

A munkáltatók igyekeznek rávenni a dolgozókat arra, hogy ne vegyék igénybe a törvény szerint nekik járó szabadnapokat - mondta az InfoRádiónak az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkajogi tanszékének vezetője.

Nem számítanak megbecsült kollégának, akik egészségi problémákkal küszködnek, betegeskednek, így létszámcsökkentés vagy átszervezés esetén ők kerülhetnek elsőként nehéz helyzetbe - nyilatkozta Lechockyné Kollonay Csilla.

Sok munkáltató emellett olyan bérezési rendszert alakít ki, amely jutalomrendszert is magában foglal. Ennek egyik formája lehet a jelenléti jutalom, vagyis a munkavállaló automatikusan többletdíjazást kap azokra a napokra, amikor megjelenik a munkahelyen - tette hozzá a munkajogi szakértő.

A munkáltatók sokszor nem adják ki a szabadnapokat, ezért gyakran előfordul, hogy a beteg dolgozónak először a rendes évi szabadságát kell kivennie - magyarázta Lechockyné Kollonay Csilla.

Az ELTE munkajogi tanszékének vezetője szerint nem lehet megbecsülni, hányan mennek betegen is munkába, de közvetett adat erre nézve a táppénzes napok számának tavalyi 10 százalékos csökkenése.

InfoRádió

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk