kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Indul a toborzás külföldi szezonmunkákra

Már csak néhány hét és itt a nyugat-európai szezonmunkák időszaka. Hamarosan kelet-európai munkavállalók ezrei indulhatnak útnak Nyugat-Európa gazdaságaiba epret, málnát, kukoricát, borsót és sütőtököt szüretelni-vagy épp tulipánültetvényeket gyomlálni idén nyáron. Mennyit kereshetnek? Dániai és hollandiai szezonális munkákra toborzó rendezvényen jártunk Budapesten.

images

Csütörtökön a budapesti Arany10 Művelődési Házban holland és dán munkaerőközvetítők tartottak tájékoztató előadásokat az ottani nyári mezőgazdasági szezonmunka-lehetőségekről. Mint megtudtuk, 200-300 főt szeretnének kivinni Magyarországról. Érdeklődőből mindenesetre nincs hiány: a csütörtök délelőtti kezdésre megtelt a művelődési ház.


Ki és miért menne?



Közéjük tartozik Péter is. A fiatalember 7 évet dolgozott látszerészként, ám már huzamosabb ideje munkanélküli. Ráadásul úgy érzi, a hazai munkaerőpiac nem nagyon kínál neki való állásokat. "Jelentkeztem már pár helyre, de alig kaptam visszajelzést. Ha meg igen, akkor szánalmas fizetéseket ajánlanak, bruttó 150 ezer forintokat, amire hosszú távon nem lehet építeni. A skandináv országok viszont régóta vonzanak - egyrészt az életszínvonal, másrészt a tájak miatt is, úgyhogy én biztos megpróbálom megragadni valamelyik lehetőséget"- avat be terveibe. Csaba már egész más motivációval van itt: a 30 éves fiatalember agráregyetemen tanul és a nyári munkát kiváló szakmai tapasztalatszerzési lehetőségnek tartja. Igaz, 10 évig szakácskodott és angolul is jól beszél, mégsem a területen keres külföldi munkalehetőséget. "Anglia piaca telített a szakmabeliekkel."


Éjszakázás sátrakban, főzés az ültetvény mellett



Elsőként a dániai munkalehetőségeket járja körül Jorgen Uldall-Ekman, a Seasonal Work In Denmark tanácsadója. Előadását stílusosan prezentációval is kíséri: a képernyőn illusztrációként jönnek sorban a zöldséget és gyümölcsöt szedő, válogató munkások, a szorgos kezek, az üvegházak, a végeláthatatlan ültetvények. Uldall-Ekman nem árul zsákbamacskát: már az elején leszögezi, hogy végzettséget nem, mégis komoly fizikai erőnlétet igénylő munkáról van szó. A lehetőség vállalkozó szelleműeknek és az átmeneti nomád életformát is jól tűrőknek való igazán. A munkások az általában 4-12 hétre szóló szerződések ideje alatt sátrakban fognak lakni és a főzést is a helyszínen kell majd megoldaniuk. A dán gazdaságokban többnyire epret, málnát, borsót, sütőtököt és kukoricát - utóbbi a legnépszerűbb az idénymunkára vadászók körében - szednek a vendégmunkások, jellemzően 16-17 eurós (körülbelül 5 ezer forint) órabérért. A munkabér azért teljesítményhez is kötött - ezért az összegért meghatározott termésmennyiséget kell szedni. "Nagy a szórás-a szüretelők általában 12-20 kg között teljesítenek"- magyarázza Uldall-Ekman.


Hollandia: gyomlálás hason fekve modern eszközön



Ennél lényegesen kedvezőbb lakhatási feltételeket kínál, de nagyobb fizikai kihívást is jelent a hollandiai AB Job Service által kínált munkalehetőség. A cég holland tulipánültetvények gyomlálására keres 50 magyar, angolul vagy németül legalább kommunikációs szinten beszélő munkatársat a nyárra - köztük néhány jogosítvánnyal rendelkezőt is, mert a cég így oldja meg egy-egy csapat kiszállítását a munkavégzés helyszínére. A munka csak látszólag egyszerű: a gyomlálóknak egész nap egy speciális, ergonomikus kialakítású ágyon, hason fekve kell bíbelődniük a tulipánokkal. "A munka monoton, de fülhallgatóval nyugodtan lehet közben zenét is hallgatni"- magyarázza Benno Schotanus, a cég igazgatója.


Heti nettó 70 ezer forint a fizetség



A szezonális munkások elhelyezésére itt már 150 embert befogadó, 40 szobás szállásokon kerül sor. Egy-egy szobán 3-4 ember osztozhat, 4-6 főre jut 1 közös mosókonyha, fürdőszoba és konyha. "Nem éppen luxuskategóriás, de rendezett, kulturált szállás"- mondja Schotanus. A szezonális munkások átszámítva nettó 70 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak egy hétre - ebből a szállás levonása után 40 ezer forint körüli összeg takarítható meg hetente,"egy kis odafigyeléssel, átgondolt, visszafogott életvitellel"- teszi hozzá az AB Job Service igazgatója. Az állásra a cég weboldalán lehet jelentkezni. A szezonális munkások egyébként a harmadik hét letelte után kapnak először fizetést. "Úgy látom, nem nagyon lehet majd jönni-menni, pénzt költeni, ha szeretnénk valamennyit félre is tenni"- suttogja társának az előadás közben az egyik érdeklődő.


Bölcsész diplomával menne gyomlálni



A prezentációk után aztán méteres sorok kígyóznak a művelődési központ földszintjén, hosszas várakozásra számíthatnak a munkák iránt érdeklődők. "Ha a hollandiai munka nem, a dániai mindenképp érdekel, de látom, sokan vannak "- mondja a toborzási napon szintén érdeklődő Zita. A hölgy német szakot végzett bölcsész. Korábban fordítóként dolgozott - ám egy ideje nem talál megfelelő állást, úgyhogy értékesítőként próbálkozik, egyelőre kevesebb, mint több sikerrel. A külföldi munkavállalás sem ismeretlen előtte. Tavaly Kölnben dolgozott egy panzióban mindenesként. A szobalányi, a recepciós és az adminisztratív feladatok is rá hárultak-emellett bevásárolt, de még a tulajdonos családjának leveleivel is ő rohangált a postára. Végül a szobalányi feladatok fogtak ki rajta - kolléganője rövidebb idő alatt takarította ki a panzió 11 szobáját, így a tulajdonos inkább őt véglegesítette az állásában, Zitának mennie kellett. "Itthon kevés lehetőség van: ha már így áll a dolog, inkább megyek gyomlálni Dániába"- magyarázza.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk