Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Innen kaphat hitelt egy kisvállalkozás

Fónagy János szerint a Jeremie program hatékony kkv-fejlesztő eszköz: olyan cégeknek adnak hitelt, akik a bankoktól nem kapnának.

Fónagy János szerint a Jeremie program hatékony eszköze a hazai kisvállalkozások fejlesztésének. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erről a kkv-k fejlődését segítő európai uniós forrásokról rendezett konferencián beszélt csütörtökön Budapesten.

Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-nek a Századvég Alapítvánnyal közösen rendezett konferenciáján az államtitkár kifejtette, hogy világszerte, így Magyarországon is a foglalkoztatottak zöme a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásoknál dolgozik, ugyanakkor a GDP jelentős hányadát elsősorban a zömmel külföldi kézben lévő nagyvállalatok termelik meg, és ezek adják az export legnagyobb részét is.

Fónagy János kiemelte: a kormány álláspontja, hogy a nemzeti középosztály megerősítéséhez a kkv-k helyzetbe hozása a legjobb út. Ezek a társadalmi csoportok viselik a legnagyobb terhet, ezért őket a kell a különböző kormányzati és szakpolitikai döntéseken keresztül megerősíteni.

Karsai Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója az Európai Unió kisvállalkozásokat segítő programjairól szólva elmondta, hogy ezek a jelenlegi pénzügyi ciklusban a visszatérítendő támogatások felé mozdultak el. Ezek közé tartozik a Jeremie program is, amely hitelt és garanciát nyújt, illetve kockázati tőkét juttat a kkv-k számára. Alapvetően olyan mikro- és kisvállalkozásokat támogat, amelyek hitelképesek, de méretüknél fogva a bankoktól nem számíthatnak forrásra.

A program forráskezelő szervezete Magyarországon az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt., amely pénzügyi közvetítőkön keresztül juttatja el a támogatásokat a vállalkozásokhoz.

Garamvölgyi Balázs, az MV Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese ismertette, hogy a Jeremie programból biztosított visszatérítendő támogatásból eddig több mint 16 ezer vállalkozáshoz mintegy 210 milliárd forintot juttatott el a szervezet. A programban résztvevő, szerződött pénzügyi közvetítők száma meghaladja a 150-et.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk