kapubanner for mobile

Innováció a vállalati HR területén - szakkonferencia 2010.

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Neves szakemberek előadásait lehet meghallgatni a 2010 tavaszán megrendezésre kerülő "Innováció a vállalati HR területén" elnevezésű szakkonferencián.

Az Innovitas Kutatás-fejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. évek óta nagy hangsúlyt fektet a vállalati innovációra, különös tekintettel a HR működésére.
A fejlesztést és az újítást a hazai vállalatoknál a Kutatóközpont nélkülözhetetlen feladatának tartja, kiemelten foglalkozik a humán területeken végbemenő változásokkal, új módszerek megismertetésével, újszerű vállalati eszközök tanulmányozásával és továbbadásával.

Évek óta tartó elkötelezett munkánk során számos rendezvényen, képzésen és előadáson vettünk részt, küldetésünknek tartjuk a legfontosabb HR funkciók erősítését, átalakulását és eredményességének növelését.

A korábbi sikeres konferenciáink tapasztalatait felhasználva, a felmerülő igényeknek megfelelően rendezzük meg 2010. tavaszán két helyszínen, Budapesten és Miskolcon az "Innováció a vállalati HR területén" elnevezésű szakkonferenciánkat neves előadók bevonásával, HR területen dolgozó kollégáink részére.

A rendezvény elsődleges célja, hogy átfogó képet adjon a modern vállalati HR egy-egy területéről, rávilágítson a HR innovációs és fejlesztési lehetőségekre. A konferencia segítséget nyújt a HR területen felmerülő mindennapi problémák megoldásában, illetve új nézőpontokat és javaslatokat közvetít a résztvevők felé.

A rendezvényen bemutatásra kerül egy teljesen új HR modell, amelyet Dr. Boda György fog bemutatni, míg Bacsur Kálmán a HR funkciók hatékonyságának mérési lehetőségeivel ismerteti meg a résztvevőket.

Külön blokk foglalkozik az informatikai alkalmazások és megoldások innovatív szervezeti szerepével, amelyek elősegítik a HR eredményességének növekedését. A témáról Steininger Zsolt és Dr. Mester Csaba ad tájékoztatást.

A Budapesti Műszaki Egyetem ismert oktatói Gerákné Dr. Krasz Katalin és Dr. Takács Ildikó a szervezeti működést alapvetően meghatározó munkahelyi beilleszkedésről és teljesítmény-értékelési rendszer megítélésének befolyásoló tényezőiről tartanak előadást.

A konferencia második felében a még kevésbé ismert interim- és kulcsember-menedzsmentről informálnak az előadók, Antal Melinda és Virág Imre.

A szakkonferencia időpontjai, helyszínei, részletes programja és a részvételi díja alább megtalálható.

További részletekért kattintson a www.innovitas.hu weblapunkra vagy bátran keresse Kovács Nikoletta kolléganőnket a [email protected] e-mail címen.

"Innováció a vállalati HR területén" szakkonferencia 2010
Miskolc - Budapest


08.30-09.00 Regisztráció

09.00-09.15 Köszöntő - Dr. Mester Csaba, Innovitas Kutatás- fejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft.

09.15-10.00 A HR értékteremtése - A HR funkció integrálódása és a stratégiai szerepe: a BBV modell - Dr. Boda György, Corvinus Egyetem

10.00-10.45 Hogyan mérjük a HR funkciójának és projektjeinek az üzleti eredményhez való hozzájárulását? - Bacsur Kálmán, CIB

10.45-11.00 Szünet

11.00-11.45 Az alacsony képzettségű alkalmazottak bevonásának módszerei a HR által működtetett informatikai alkalmazások használatába a Borsod Volán példáján - Steininger Zsolt, Borsod Volán Zrt.

11.45-12.30 Innovatív HR informatikai megoldások a hatékonyság szolgálatában - Dr. Mester Csaba, Innovitas Kutatóközpont

12.30-13.15 Ebéd

13.15-14.00 A munkahelyi beillesztés modern eszközei - Dr. Takács Ildikó, BME

14.00-14.45 Hogyan befolyásolja a szervezeti kultúra a teljesítményértékelési rendszer sajátosságait, és a rendszer elfogadottságát, megítélését?– Gerákné Dr. Krasz Katalin, BME

14.45-15.00 Szünet

15.00-15.45 Egy HR interim-menedzser tapasztalatai első kézből - Antal Melinda, NXP

15.45-16.30 Kulcsember menedzsment - avagy ki viszi el a tudástőkénket? - Virág Imre, Virág és Társa HR Tanácsadó Kft.

16.30- Zárás -Dr. Mester Csaba, Innovitas Kutatóközpont

Helyszínek:
2010. április 1. Budapest
2010. április 8. Miskolc

A konferencia részvételi díja: 24 990Ft+Áfa/fő. Amennyiben kísérővel érkezik, a második részvételi díj összegéből 50 százalékos kedvezményt biztosítunk!


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek