kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Iskolázatlanság egyenlő munkanélküliség

Az OECD friss jelentése szerint, míg Magyarországon a legszorosabb az összefüggés az iskolai végzettség és a foglalkoztatás között, addig itt az elmúlt évtizedben egyre kevesebbet fordítanak erre a területre, írja a portfolio.hu.

images

images

Az Education at a Glance kiadvány szerint az érettségivel nem rendelkező 34 év alatti fiatalok 28 százaléka állás nélkül volt 2012-ben Magyarországon. Az OECD országok esetében ez az arány 20 százalék. Míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek mindössze 5.7 százaléka volt munkanélküli. A diplomával rendelkezők keresete pedig kétszer annyi, mint azoké, akiknek nincsen.

Magyarországon az érettséginél alacsonyabb képzettséggel rendelkezők és a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők munkanélküliségi rátája közötti különbség a harmadik legnagyobb az OECD országok között.

Magyarországon várhatóan a fiatalok közül 94 százalék érettségizik le élete során, ami az egyik legjobb aránynak számít az OECD országok között. Ugyanakkor mindössze 23 százalékuk fejez be várhatóan valamilyen felsőoktatási képzést, szemben az OECD 39 százalékra becsült arányával. Az tűnik a legnagyobb problémának, hogy sokan nem fejezik be tanulmányaikat.

Munkaerő-piaci jelentősége ellenére az oktatásra fordított összeg egyre kevesebb. 2011-ben mindössze a GDP 4,4 százalékát tette ki az oktatási intézmények támogatására fordított összeg, ami a törökországi és szlovákiai mutatóval együtt a három legalacsonyabb rátát jelenti az OECD országok között. Ráadásul az oktatásra szánt összegek 9 százalékkal estek 2008 és 2011 között, ami a legmeredekebb esés az OECD országok között.

portfolio.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk