Megjelent: 18 éve

Izland is megnyitja munkaerőpiacát

Az Európai Gazdasági Térséghez tartozó Izland - amely azonban nem tagja az Európai Uniónak - szerdán azt jelentette be, hogy május 1-től megnyitja munkaerőpiacát a tíz újonnan csatlakozott uniós állam előtt.Az erről szóló törvényjavaslatot már néhány napja a parlament elé terjesztették. Egyidejűleg november elejéig jelentést állítanak össze arról, hogy a szabályozással együtt kiegészítő intézkedéseket be kell-e vezetni. Egyelőre nincs kitűzve a parlamenti szavazás időpontja.Nem akadályozta a kelet-európaiak munkavállalását már a két évvel ezelőtti csatlakozástól kezdve Nagy-Britannia, Írország és Svédország. Már jelezte Finnország, Spanyolország és Portugália, hogy nem hosszabbítja meg a korlátozásokat. Belgium és Franciaország egyelőre várhatóan hosszabbít, de akár már a jövő év első napjától megszüntetheti az akadályokat. Néhány tagország - köztük Olaszország és Görögország - még nem nyilatkozott egyértelműen, az utolsó pillanatig kivár - és akad tagállam, például Luxemburg, amely egyértelműen mások döntésétől teszi függővé saját határozatát. Ausztria és Németország pedig arról nyilatkozott, hogy a következő három esztendőben fenn kívánja tartani az átmeneti korlátozásokat.Hollandiában még nem született végleges döntés a témában - ahhoz parlamenti jóváhagyás is kell -, de a foglalkoztatási tárca már jelezte, hogy fontolgatja a korlátozások megszüntetését.  (MTI)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek